Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Afganisztán: elkészült az új alkotmány régóta várt tervezete

Közvetlenül választott, erős államfőt, iszlám köztársaságot és kétkamarás parlamentet irányoz elő a Kabulban hétfőn bemutatott új afgán alkotmánytervezet. "Erős elnöki rendszer lesz, egy alelnökkel" - mondta az alkotmányszövegező bizottság egyik tagja, Sukria Barikzai a Reuters hírügynökségnek a rövid hivatalos ceremónián, amelyen a régen várt tervezet egy-egy piros kötésű példányát átadták Hamid Karzai államfőnek, Záhir sah volt afgán királynak és Lahdar Brahiminak, Kofi Annan ENSZ-főtitkár afganisztáni különmegbízottjának.


Dátum: 2003-11-03 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:07.111182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barikzai asszony hozzátette, hogy a tervezetben nincs szó kormányfői posztról, és a szöveg szerint az elnököt az afgán nép közvetlenül választaná meg, nem a parlament útján.

Az ország neve Afganisztáni Iszlám Köztársaság lenne, jelezve, hogy a kormány az iszlám szellemében kívánja összefogni az országot. A tálibok által alkalmazott kemény iszlám törvények várhatóan nem szerepelnek majd az új alkotmányban. A tervezet engedélyezi politikai pártok alapítását, amennyiben azok "nem mondanak ellent az iszlám elveinek", továbbá nincsenek katonai céljaik vagy külföldi kötődésük.

Ugyancsak engedélyezi a szövegtervezet, hogy a más vallásúak gyakorolják hitüket és szertartásaikat "az alkotmány, valamint a közbiztonságra és a közrendre vonatkozó törvények előírásai és értékei szabta határok között".

Számos vitakérdés - így a kormányzati ágak közötti hatalommegosztás, a volt király szerepe és az iszlám befolyásának mértéke az alkotmányban - kemény alkudozások tárgya volt a színfalak mögött, s ez hátráltatta több alkalommal is az alkotmánytervezet napvilágra hozatalát az elmúlt hónap folyamán - jegyzi meg az AP hírügynökség.

Az afgán törzsi nagytanács, a loja dzsirga várhatóan december elején tanulmányozza és egyetértése esetén elfogadja a szövegtervezetet. Ha így lesz, megnyílik az út a jövő júniusra

tervezett országos választások előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek