Hinne Ön Baja Ferencnek?
Répássy Róbert és szijjártó Péter azonnali kérdésükben a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől arra szerettek volna választ kapni, miféle társadalmi kapcsolatokat ápol Kiss Péter egy államtitkára, név szerint Baja Ferenc.
Dátum: 2003-11-03 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:07.433919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóhírek szerint Baja Ferenc társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár 7 alkalommal találkozott Kulcsár Attilával. Baja Ferenc társadalmi kapcsolata mintegy 20 milliárd forinttal nem tud elszámolni. Baja Ferenc nyilván a kormányprogram készséges végrehajtójaként kereste fel lakásán négy alkalommal is Kulcsár Attilát, s ezekből kétszer az esti órákban: 19 és 21 órakor került sor.
Baja Ferenc maga azt állítja egy közleményében, hogy a bank egészségpénztári szolgáltatásáról, önkormányzati és európai uniós projektek finanszírozásáról és az európai uniós kampányban való esetleges közreműködésükről tárgyalt, ám ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. Ezt követően Baja Ferenc megszüntette kapcsolatát a bankvezetőkkel. Répássy Róbert megkérdezte Kiss Pétert: Ezek után hinne Ön Baja Ferencnek?
Kiss Péter szerint a partnerség keretében természetes, hogy találkoztak. Ám Kiss Péter szerint akkor még nem tudták, hogy bűnös ügybe keverednek a bankvezérek. Kiss szerint hétnél kevesebb alkalomról volt szó, és soha nem a lakáson, amint azt Baja Ferenc közleménye is tartalmazza (a mellékelt Baja-közleményben az olvasó megvizsgálhatja, vajon állította-e ezt Baja Ferenc közleményében).
Répássy Róbert utalt arra, hogy Baja közleményében szó sem volt arról, hogy megcáfolta volna a hétszeres találkozást. Vajon Gyakorlat, hogy az esti órákban találkoznak az államigazgatás szereplői? Mulatságos, mutatott rá Répássy Róbert, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre, pedig egy alkalommal Kovács László hölgyismerőse is jelen volt a találkozón.
Az azonnali kérdések és válaszok órájában Szijjártó Péter, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője Kiss Péter kancelláriaminiszterhez fordult a Figyelő múlt heti számában megjelent információk kapcsán.
A politikus emlékeztetett: a hetilap szerint Baja Ferenc államtitkár, az MSZP volt kampányfőnöke január és június között hét alkalommal is találkozott Kulcsár Attilával, a bankbotrány főszereplőjével, ebből négy alkalommal a bróker lakásán. Az a nő, aki a sajtóban csak Kovács László külügyminiszter hölgyismerőseként szerepelt, tizenegy alkalommal találkozott Kulcsár Attilával, ebből két esetben Baja Ferenc is jelen volt.
- Mi dolga lehetett ennek a három embernek munkaidő után Kulcsár Attila lakásán? - tette fel a kérdést Szijjártó Péter.
A kérdésekre adott válaszok helyett Kiss Péter csak annyit jegyzett meg: ha Szijjártó Péter nem vigyáz, bejegyzi a noteszébe, és akkor aztán lesz nemulass!
A Fidesz képviselője viszontválaszában megköszönte, hogy - Gyurcsány Ferenccel ellentétben - Kiss Péter legalább nem fenyegetőzik közlekedési balesettel, ám kifogásolta, hogy kérdéseire továbbra sem kapott választ.
fidesz.hu
***
Amit Baja Ferenc közleményéből az MTI közzétett
Baja Ferenc az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében "a leghatározottabban visszautasítja a Figyelő című hetilapban közölt feltételezéseket és Répássy Róbert fideszes képviselő erre alapozott politikai vádjait" a brókerüggyel kapcsolatban.
"A kormány társadalmi kapcsolatokért, kormányzati informatikáért és EU-kommunikációjáért felelős államtitkáraként tárgyaltam az ország második legnagyobb bankjának vezérigazgatójával és az EU-, valamint önkormányzati ügyekért felelős vezetőjével" - írja a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
Baja Ferenc közleményében kitér arra, hogy a bankvezetőkkel cégük egészségpénztári szolgáltatásáról, önkormányzati és európai uniós projektek finanszírozásáról és az európai uniós kampányban való esetleges közreműködésükről tárgyalt.
"A tárgyalások nem vezettek eredményre, azóta a bankkal, annak vezetőivel a kapcsolatom megszűnt. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy semmilyen minőségemben sem a bankkal, sem a bank vezérigazgatójával, sem Kulcsár Attilával (sem pedig cég és egyéb érdekeltségükkel) nem álltam, és nem állok üzleti, vagy ügyfélkapcsolatban" - írja az államtitkár.
Hozzáteszi: hivatalos minőségében történt tárgyalásait ugyanolyan természetesnek tekinti, "amilyen természetes például a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének tárgyalása az akkor még minden társadalmi szereplő számára is legitim bankvezetőkkel".
"Ezek a tények. Minden más állítás és sejtetés hamis, mind a Figyelő című napilap, mind Répássy Róbert képviselő részéről, ami kizárólag a büntetőügyről és az azt lehetővé tevő ellenőrzési hiányosságok felderítéséről terelné el a figyelmet. Hiba lenne politikai vitát folytatnom arról, aminek tisztázása a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás feladata" - olvasható Baja Ferenc közleményében.