Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányellenesen működött a Mécs-bizottság

Alkotmányellenes a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáról szóló, múlt évi országgyűlési határozat - mondta ki az Alkotmánybíróság hétfőn, Budapesten nyilvánosan kihirdetett határozatában.


Dátum: 2003-11-03 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:07.765016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Alkotmánybíróság egyhangúlag elfogadott határozatával a Mécs Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő által vezetett parlamenti testület felállításáról szóló országgyűlési határozatot elfogadásának napjára, 2002. július 9-ére visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.

A parlament tavaly július 9-én csaknem egyhangú szavazással fogadott el két, a politikai vezetők múltját vizsgáló - SZDSZ-es, valamint MDF-es kezdeményezésű - bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozatot.

Az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett határozatában kimondta: az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta törvényben a parlament állandó és ideiglenes bizottságai vizsgálati tevékenységének rendjét, és nem teremtette meg a vizsgálatok hatékonyságának törvényi feltételeit.

Az Alkotmánybíróság szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn továbbá azért is, mert az Országgyűlés nem biztosította törvényben, hogy a parlamenti bizottsági vizsgálatok során az alkotmánynak megfelelően érvényesüljön a közügyek megvitatásának szabadsága, hogy védelemben részesüljenek a személyiséget és a magánszférát védelmező jogok valamint, hogy az alkotmánnyal összhangban lévő jogorvoslati lehetőség álljon rendelkezésre a vizsgálati tevékenységet folytató országgyűlési bizottságok által hozott, személyek jogát, vagy jogos érdekét sértő jogalkalmazói döntésekkel szemben.

Az Alkotmánybíróság határozatának indoklásában kifejtette, hogy az országgyűlési bizottságok vizsgálati, ellenőrzési tevékenységének jogi szabályozása rendkívül hiányos.

Egyfelől hiányoznak a bizottsági vizsgálat hatékonyságát biztosító jogszabályi feltételek és a bizottsági vizsgálatok más eljárásokhoz való viszonyát rögzítő szabályok. Másfelől nincsenek olyan jogi garanciák, amelyek az állampolgárok alapvető jogait védik a vizsgálatot végző parlamenti bizottságokkal, mint jogalkalmazó közhatalmi szervekkel szemben.

"Ez a mulasztás alkotmányellenes helyzetet eredményezett, egyrészt azért, mert a hiányos szabályozás nem biztosítja az alkotmányban elismert országgyűlési bizottsági vizsgálatok hatékony érvényesülését, így sérülhet az Országgyűlés ellenőrző funkciója és csorbulhat a közügyek vitatásának az alkotmányon alapuló szabadsága" - áll a határozatb.

A határozat szerint alkotmánysértő mulasztás másrészt azért állapítható meg, mert a szabályozatlanság veszélyezteti az alkotmányból következő személyiségi jogokat és magánéleti szabadságot, valamint kizárja az alkotmányból fakadó jogorvoslati jog érvényesülését, és kétségessé teszi az alapvető jogállami eljárási garanciák megvalósulását a bizottsági vizsgálatok során.

Az Alkotmánybizottság kimondta: az alkotmánysértő mulasztást az Országgyűlésnek, mint törvényalkotó hatalomnak kell megszüntetnie.

Az Alkotmánybíróság határozatának indoklásában kifejtette, hogy a vizsgált országgyűlési határozat a parlament szervezetén és irányítási jogkörén kívülálló személyekre tartalmaz kötelező magatartási szabályokat, és bizonyos alanyi körben kibővíti az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvéleményt formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvénnyel intézményesített vizsgálatot.

Ezen túl az országgyűlési határozat a vizsgálati eljárás szabályainak és az eljárás során igénybe vehető eszközöknek a meghatározását a vizsgálóbizottság jogkörébe utalta anélkül, hogy meglennének az állampolgárok alapvető jogait érintő eljárás olyan törvényi garanciái, amelyek keretek közé szorítanák az eljáró bizottság tevékenységét.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés széles mérlegelési szabadsággal rendelkezik a tekintetben, hogy milyen ügyek bizottsági vizsgálatát rendeli el ideiglenes bizottság létrehozásával.

Emellett az állandó parlamenti bizottságok is széles mérlegelési szabadsággal rendelkeznek a tekintetben, hogy feladatkörükkel összefüggésben milyen vizsgálatokat folytatnak.

Az alkotmány ugyanakkor megköveteli, hogy törvény állapítsa meg a vizsgálatokat folytató országgyűlési bizottságokra vonatkozó általános szabályokat.

Az Alkotmánybíróság az országgyűlési határozattal kapcsolatban azt az alkotmányjogi panaszt is elbírálta, amelynek előterjesztője 1990 és 1994 között különböző tisztségekben kormányzati szerepet töltött be. Az indítványozó azt kifogásolta, hogy az országgyűlési határozat alapján felállított vizsgálóbizottság vele kapcsolatban is folytatott vizsgálatokat, és ezáltal megsértette az alkotmányban biztosított jogait.

Az indítványozó kifogásolta továbbá, hogy jogsérelme orvoslása érdekében nem fordulhatott bírósághoz, és nem volt lehetősége arra sem, hogy más jogorvoslati eszközt vegyen igénybe.

Az Alkotmánybjróság megállapította, hogy az országgyűlési határozattal létrehozott bizottság az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló konkrét ügyben alkotmányellenesen járt el.

A testület szerint a konkrét ügyben a jogorvoslat igénybevételének határideje a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet megszüntető törvényi rendelkezés hatálybalépésével kezdődik.

Az Alkotmánybíróság határozatának indoklása szerint a vizsgálóbizottság vizsgálati körébe 194 politikus tartozott, akik 1990. május 2-át követően kormányzati szerepet töltöttek be.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgálóbizottság tevékenységének részét képezte az indítványozó adatainak megszerzése és továbbítása.

A vizsgálóbizottság 2002. szeptember 30-án megszűnt, s addig sem rendelkezett perképességgel, ezért a bíróságok a konkrét ügyben nem járhattak el. Az Alkotmánybíróság által jelen eljárásban alkotmányellenessé nyilvánított országgyűlési határozatot a bíróságok szintén nem bírálhatták felül.

Mindezek miatt az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz alapján lehetőséget biztosított a vizsgálóbizottság tevékenységével okozott esetleges jogsérelmek orvoslására.

Az alkotmányjogi panasz előterjesztője által igénybe vehető jogorvoslati eszközt, a jogorvoslati eljárás menetét, valamint a jogsérelem orvoslására szolgáló jogintézményeket az Országgyűlés által megalkotandó, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet megszüntető törvény rendelkezései határozzák meg.

Az Alkotmánybíróság határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2004. március 31-ig tegyen eleget.

Az úgynevezett Mécs-bizottság 2002. július 10-én kezdte meg munkáját, ám a testület négy ellenzéki tagja nem sokkal később felfüggesztette részvételét a testület tevékenységében.

A bizottság kormánypárti tagjai tavaly szeptemberben az Országgyűlés elnökének írt levélben összegezték tevékenységüket, és ezzel a testület munkáját befejezettnek nyilvánították. Mécs Imre, a bizottság elnöke akkor úgy nyilatkozott: egyértelműen kiderült, hogy az 1990-es rendszerváltást követő valamennyi kormányban voltak olyan személyek, akiknek együttműködése vélelmezhető korábbi diktatórikus rendszer állambiztonsági szerveivel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek