Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vízumkényszer: 41 visszairányított utas

A vízumkényszer hatályba lépése óta a kiskunhalasi határőrséghez tartozó átkelőkről beutazási engedély hiánya miatt 41 utast kellett visszairányítani, s 43 kapott méltányosságból beutazási engedélyt - tudatta hétfőn az MTI-vel a határőrség.


Dátum: 2003-11-03 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:08.760971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A visszairányítottak többsége szerb és ukrán állampolgár volt akiknek a beutazáshoz korábban elegendő volt az érvényes útlevél, de november elsejétől már csak vízummal léphetnek be az ország területére - közölte a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság szóvivője.

Kovács Iván alezredes az első hétvége tapasztalatait összegezve elmondta: a Szerbiából érkezők általában ismerik a rájuk vonatkozó megváltozott szabályokat, de azt remélték, hogy az átkelőhelyen beszerezhetik a vízumot.

"Erre csak kivételesen, különleges méltánylást igénylő esetekben kerülhet sor, például hozzátartozó balesete, halála miatt, amit valamilyen, hivatalosnak tekinthető irattal, okmánnyal bizonyítani kell" - taglalta a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a hét végén két közúti határátkelőhelyen - Hercegszántón és Röszkén - adtak ki magyar vízumot méltányosságból, együttesen 43 embernek, köztük egy Dániába tartó autóbusz 38 szerb utasának, akiknek érvényes dán tartózkodási engedélyük volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek