Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron: Izrael kész engedményeket tenni

Izrael kész engedményeket tenni a palesztinokkal folytatott konfliktusban, de az engedmények a biztonságot nem érinthetik - jelentette ki Ariel Saron izraeli kormányfő hétfőn Moszkvában.


Dátum: 2003-11-03 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:09.771532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal tartott tárgyalásán Saron hangsúlyozta: "Izrael egy olyan kis ország, amely saját maga teremti meg biztonságát, s megtesz minden szükséges lépést védelme érdekében. Kész engedményeket tenni a palesztinokkal folytatott vitában, de az engedmények nem érinthetik a biztonságot".

Saron ugyanakkor megjegyezte: nincs olyan állam a világon, amelyik hajlandó lenne engedményekre, ha egyetlen háborúban sem volt vesztes. Szavai szerint Izrael azzal, hogy a jelen helyzetben kész engedményeket tenni, azt mutatja, békére törekszik.

Kijelentette, hogy Izrael a nemzetközi kapcsolatok egyik legfontosabb szereplőjének tekinti Oroszországot, Putyint pedig Izraeli igazi barátjának tartja. A miniszterelnökként már harmadízben Oroszországba látogatott Saron kifejezte reményét: ez az útja és gyakori telefonbeszélgetései Putyinnal tovább erősítik a két ország viszonyát. Izraeli látogatásra hívta meg az orosz elnököt, hozzátéve, tudja, hogy egy ilyen látogatásra nehezen kerülhet sor az oroszországi választások előtt.

Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy Oroszország figyelemmel kíséri az Izraelbe települt volt orosz állampolgárok sorsának alakulását, s a közel-keleti helyzet kiéleződése emiatt aggodalmakat kelt. Moszkva nem utolsósorban ezért kíván aktív szerepet vállalni a rendezési folyamatban.

A két ország javuló kapcsolatait illetően megjegyezte, hogy a 90-es évek elején a kétoldalú kapcsolatok szinte a nullával voltak egyenlők, a kereskedelmi forgalom évi 12 millió dollárt tett ki a jelenlegi 1 milliárddal szemben.

Putyin közölte, hogy a holokausztot bemutató kiállítás nyílik 2006-ban a nagy honvédő háború múzeumában, Moszkvában.

Mint a Kommerszant című moszkvai napilap megjegyezte, Saron elsősorban azzal a céllal érkezett Moszkvába, hogy meggyőzze Putyint: az új amerikai terroristaellenes műveletek küszöbén Szíria és Irán nem feltétlenül Oroszország legjobb barátai. Izraelt különösen aggasztja az iráni atomenergia-programban való orosz közreműködés. Saron ezen kívül reméli, Moszkva lemond arról, hogy az izraeli-palesztin rendezést célzó úgynevezett útiterv úgymond ENSZ-védnökség alá kerüljön.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek