Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erkölcsi mérce Paks-ügyben

Koltai Tamás fideszes képviselő hétfői parlamenti interpellációjában arra várt választ: miért csak a paksi üzemzavar után hónapokkal állhatott fel a parlamenti vizsgálóbizottság, miért korlátozták annak működését 60 napra, és "miért tarthatják vissza a vállalat vezetői az adatokat" a képviselők elől üzleti titokra hivatkozva.


Dátum: 2003-11-03 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:10.780495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koltai Tamás hétfőn a parlamentben elhangzott interpellációja

Tisztelt miniszterelnök úr!

Ön a Medgyessy-kormány a működéséről azt mondta, a kormánytagok feladata, hogy a jog és az erkölcs követelményei közül mindig a szigorúbbhoz igazodjanak.

Mivel ezt a kijelentést tette, kérem, véleményezze az alább elmondott, megtörtént esetet.

Sokáig nem értettük, hogy miért a nagy titkolózás Pakson. Érthetetlen volt, hogy a szocialisták miért húzták az időt és miért csak öt hónappal Európa második legsúlyosabb nukleáris üzemzavara után engedték felállítani a vizsgálóbizottságot. Érthetetlen volt, hogy miért korlátozták a működési idejét mindösszesen 60 napra.

Érthetetlen az is, miért engedik meg, hogy a súlyos üzemzavarral kapcsolatban bekért alapdokumentumokat, milliárdos szerződéseket a paksi vezetők üzleti titokra való hivatkozással megtagadják, megsértve ezzel a Magyar Köztársaság Alkotmányát.

És érthetetlen a titkolózás azért is, mert a súlyos üzemzavart vizsgáló hazai és nemzetközi jelentések egybehangzóan megállapították, hogy az atomerőműben a 90-es évek derekától folyamatosan romlott a biztonsági kultúra, mert a termelési-üzleti szempontok és a pénzügyi lehetőségek háttérbe szorították a nukleáris biztonságot.

Az elmúlt napokban azonban olyan információk birtokába jutottunk, amelyek érthetővé teszik, hogy mi takargatni valója van a szocialistáknak Paks ügyében.

Megdöbbenéssel értesülhettünk például egy olyan szerződésről, amelynek köszönhetően a köztársaság polgárainak pénzén fenntartott atomerőműtől közel 100 millió forint haszna ütötte cégbirodalmán keresztül Gyurcsány Ferenc markát. Az atomerőmű felügyelő-bizottságának vizsgálati jelentése megkérdőjelezte az Agóra Kft-vel kötött szerződés jogosságát, indokolatlannak tartotta a szerződés összegének százmilliós nagyságát, és a teljesítést sem látta megvalósítottnak. Ugyancsak az atomerőmű felügyelő-bizottsága szúrópróbaszerűen áttekintette a munkavégzés egyötödére vonatkozó teljesítésigazolásokat, és azt dokumentálta, hogy Gyurcsány Ferenc cége az Observer médiafigyelését továbbította az atomerőműnek. Ön szerint igaz-e, hogy egy médiafigyelés továbbítása - legalábbis ezt állítja az Agóra Kft honlapja - lakossági kampánynak minősülhet?

Tisztelt miniszterelnök úr!

Ezek után a következő négy kérdés fogalmazódik meg joggal a törvénytisztelő emberekben:

- Megfelel az Ön erkölcsi mércéjének, hogy Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós megbízást kapott akkor, amikor az atomerőműnek mindig is volt saját kommunikációs részlege?

- Megfelel az Ön erkölcsi mércéjének, hogy Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós megbízást kapott akkor, amikor az atomerőműben fontos biztonsági fejlesztések maradtak el?

- Megfelel az Ön erkölcsi mércéjének, hogy Szabó József jelenlegi szocialista képviselő olyan munkáért fizetett közel 100 millió forintot Gyurcsány Ferenc jelenlegi minisztere cégének, amiből - legalábbis az Agóra Kft. honlapja szerint - a mai napig semmi sem valósult meg?

- Ezek szerint szocialista kormányok alatt a biznisz az első, a biztonság a második?

Várom megtisztelő válaszát!

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek