Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest: a kormány teljesíthetné ígéreteit

A BKV jövő évi tarifa-terveiről még nem kapott tájékoztatást a társaság felügyelő bizottsága - nyilatkozta hétfőn Szálka Miklós, a testület egyik tagja annak kapcsán, hogy jövő péntekre a főpolgármester összehívta a tarifaügyben döntő Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését.


Dátum: 2003-11-03 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:11.405263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus elmondta: Aba Botond vezérigazgató viszont részletesen tájékoztatta a parlamenti és a fővárosi képviselőket, valamint a polgármestereket arról, hogy a cég súlyos helyzetén a díjemelés önmagában nem képes javítani. A vezérigazgató megítélése szerint szükség lenne a kormány által tavaly decemberben megígértek teljesítésére, például a normatív finanszírozásra, a gázolaj jövedéki adójának visszaigényelhetőségére, vagy a HÉV támogatottságának bevezetésére, s mindezeken túl még állami segítségre is.

Szálka Miklós elfogadhatatlannak tartja az SZDSZ-es városvezetők, Demszky Gábor főpolgármester és Atkári János pénzügyi helyettes azon álláspontját, hogy jövőre nem tud pénzt adni a főváros a BKV-nak. Atkári János szerint ugyanis a köztisztviselői és a közalkalmazotti béremelésekhez szükséges pénz miatt nincs lehetőség a közlekedési vállalat működési támogatására.

A tarifaemelésről a találkozón Aba Botond csak annyit közölt, hogy nem lenne értelme nagy, 50 százalékos emelésnek, a mértékről azonban a következő napokban egyeztetnek. Korábban Atkári János 30 százalékos díjemelést említett, Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes azonban ezt kategorikusan kizárta.

A megbeszélésen Aba Botond bejelentette, hogy a Volvo cég 25 százalékkal jobb ajánlatot adott a második helyezetthez képest 50 busz vásárlásánál. Egyúttal opciót biztosít a cég arra is, ha jövőre 100 újabb buszt vesz a BKV, azt is a jelenlegi áron adják.

Az 50 alacsonypadlós, csuklós busz vásárlási tenderén az Ikarus az árával a negyedik helyre került, a pályázati feltételeket azonban összességében nem teljesítette. A cégvezetés tájékoztatta a politikusokat arról is, hogy a BKV nem tudja a 2-es metrót felújítani, ha nem állít üzembe 50 új buszt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek