Robertson Berlinben
George Robertson, a NATO távozó főtitkára hétfőn Berlinben ismét sürgette a katonai szövetség tagállamait, hogy tegyék professzionálissá hadseregeiket, javítsák katonáik bevethetőségét.
Dátum: 2003-11-03 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:12.933961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Welt am Sonntag című lap által a német fővárosban rendezett tanácskozásán a főtitkár kijelentette: bizonytalan világban élünk, s "történelmi hiba" lenne, ha csalódniuk kellene azoknak az embereknek, akik bíznak a NATO vezető erejében. Peter Struck német védelmi miniszter ugyanezen a tanácskozáson károsnak" nevezte az iraki háború megvívására alakult "készségesek szövetségét", az Egyesült Államok szerinte különutas politikáját pedig problematikusnak. Struck annak a véleményének adott hangot, hogy alkalmi szövetségek nem pótolhatnak egy szilárd szövetséget, a NATO pedig nem végrehajtó eszköze Washingtonban hozott döntéseknek.
MTI - fidesz.hu