Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházban a dél-koreai elnök

Kórházba vitték kivizsgálás és kezelés céljából Kim De Dzsung dél-koreai államfőt, miután gyomor- és combizompanaszai jelentkeztek.


Dátum: 2002-04-10 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:43.590025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szöuli elnöki hivatal szerdai közleménye szerint a 76 éves Kim négy évvel ezelőtti hatalomra jutása óta most először került kórházba. A vendégével, Tarja Halonen finn államfővel kedd este elköltött vacsora után vitték a dél-koreai fegyveres erők kórházába, s az elnöki szóvivő szerint "néhány napot kell ott töltenie".

"Az orvosok megállapították, hogy az államfőnek vizsgálatokra és intravénás terápiára van szüksége a fáradtság, gyomor- és bélzavarok, táplálkozási hiányosságok együttes hatásainak kezelésére" - idézte az AFP a szöuli szóvivőt.

Kim De Dzsung ugyanakkor még nem épült fel teljesen tíz nappal ezelőtti combsérüléséből, s az elnöki hivatal orvosi szolgálatának véleménye szerint a túlfeszített munka mellett a combsérülés miatt szedett gyógyszerek is hozzájárulhattak az emésztési panaszokhoz.

Kapcsolódó elemek