Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meggyilkoltak egy iraki vizsgálóbírót

Elraboltak, majd hétfőn meggyilkoltak Nedzsef térségében egy iraki vizsgálóbírót, aki a Huszein-rezsim vezetői ellen folytatott vizsgálatot - közölték bírósági források. Muhan Dzsabr as-Suvailit otthonából rabolták el, Aref Aziz főügyésszel együtt, akit később elrablói elengedtek.


Dátum: 2003-11-03 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:14.668940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főügyész az AFP hírügynökség jelentése szerint később elmondta: a sivatagba hurcolták őket, ahol a támadók a vizsgálóbírót főbe lőtték. Egy polgári személy meghalt, tizenöten pedig megsérültek hétfőn a Dijála tartomány alkormányzója elleni robbantásos merényletben, amely eredeti célját elvtévesztette. A szerkezet akkor lépett működésbe, amikor Akil Hamed alkormányzó gépkocsioszlopa elhaladt egy, a tartományi székhelyhez, Baakúbához közeli település mellett - közölte a rendőrség. A németországi Landstuhlba, az Egyesült Államok legnagyobb európai katonai kórházába szállították a vasárnapi fallúdzsai merényletben megsebesült amerikai katonákat - közölte hétfőn az ARD televízió. Egy Chinook helikopter éppen elhagyni készült Irakot, amikor a lesben álló tettesek rakétát lőttek ki rá. Tizenhat amerikai katona halt meg a merényletben - ez az Egyesült Államok legnagyobb embervesztesége egy napon belül az Irak elleni támadás megindítása óta. Irakban még mindig háború folyik - ismerte el a Le Parisiennek adott interjúban Douglas Feith, az amerikai védelmi minisztérium politikai ügyekben illetékes államtitkára. Határozottan elhárította azt a feltételezést, hogy az egyre több áldozatot szedő terrorakciók nyomán Washington esetleg fontolóra veszi csapatai visszavonását a közel-keleti országból. Szaddám Huszein iraki elnök rendszere még idén februárban is azon dolgozott, hogy rakétatechnológiához jusson Észak-Koreától - írta hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy magas rangú, bizalmas információkhoz hozzájutó amerikai tisztviselőre hivatkozva. Az üzlet - olvasható a német lapban - végül nem jött létre, mert a phenjani vezetés nem tartotta be szerződéses kötelezettségeit; arra hivatkozott, hogy fokozott nemzetközi megfigyelés alatt áll. 2001-ben jugoszláv rakétaszakértők két csoportja járt Irakban, hogy segítsen Scud-rakéták 290 kilométeres hatótávolságának növelésében - olvasható a The Wall Street Journal Europe című amerikai napilap európai kiadásának (WSJE) hétfői számában. Az újság szerint az amerikaiak mindezt az iraki titkosszolgálatok irattárának áttanulmányozása és az őrizetbe vett illetékesek kihallgatása nyomán tudták meg. A lap által idézett, meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselő szerint az iratok és a kihallgatások nem szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy Irak valóban biológiai vagy vegyi fegyvereket gyártott, illetve újra kezdte volna atomprogramját - mint ahogy azt Washington állította még a háború előtt. Az EU-tagországok állampolgárainak több mint kétharmada úgy véli, hogy indokolatlan volt az Irak elleni katonai beavatkozás - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből. Az októberben 7500 fős mintán végzett telefonos közvélemény-kutatás eredménye szerint az Irak elleni katonai beavatkozást a megkérdezettek 68 százaléka tartotta indokolatlannak; ezen belül 41 százalékuk úgy vélekedett, hogy az intervenció "egyáltalán nem volt indokolt" - jelentette Erdész Jenő, az MTI tudósítója.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek