Bizottsági nem a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjesztésére
Nem kapta meg a többségi támogatást az Országgyűlés mentelmi bizottságának hétfői ülésén az a kormánypárti képviselői indítvány, amely kiterjesztené a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget a kormány nem országgyűlési képviselő tagjaira, valamint a parlament által választott közmegbízatást betöltőkre.
Dátum: 2003-11-03 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:15.349534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Öt kormánypárti igen szavazat és öt ellenzéki tartózkodás mellett a testület a javaslatot nem tartotta általános vitára alkalmasnak.
Simicskó István (Fidesz) a tartózkodást indokolva elmondta: elviekben egyetértenek a javaslat tartalmával, de a fideszes képviselők is benyújtottak hasonló tárgyú javaslatot, amit a jövő héten vitatnak meg.
A két javaslatot együtt kellett volna a bizottságnak tárgyalnia, illetve négypárti egyeztetésen a frakciók egyetértését kell megteremteni - mondta a politikus.
MTI - fidesz.hu