Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fizetnek és távoznak a hírbe hozott kormányilletékesek

Adót kell fizetniük és távozniuk kell hivatalukból a szerb kormányzat magas beosztású tagjainak, akiket a G17 Plus nevű párt hozott hírbe különféle visszaélések és korrupciógyanús ügyek miatt.


Dátum: 2003-11-03 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:16.546729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök hétfőn kezdeményezte Marija Raseta-Vukosavljevic közlekedési miniszter leváltását. A G17 Plus néhány hete azzal vádolta a miniszter asszonyt, hogy a köztársasági fejlesztési alap igazgatóságának tagjaként lehetővé tette apósának, hogy kedvező hitelt vegyen fel egy szórakozóközpont építésére. Zivkovic szerint a közlekedési miniszternek más bűne is van: közlekedési-hírközlési céget alapított, amivel kimerítette az összeférhetetlenség fogalmát.

A G17 Plus által néhány hónapja indított kormányellenes támadássorozatnak más áldozata is van. A szerb adóhivatal hétfőn bejelentette, hogy Nemanja Kolesar volt miniszterelnöki kabinetfőnöknek és Zoran Janjusevicnek, a kormányfő egykori tanácsadójának összesen 24,9 millió dinár - mintegy százmillió forint - adót kell befizetnie az államkasszába a szerbiai devizaszámláikra érkezett összegek után.

A Miroljub Labus vezette G17 Plus július közepén tárta a nyilvánosság elé a magyar rendőrség által Belgrádnak megküldött dokumentumokat, amelyek a párt szerint arról tanúskodnak, hogy a két, akkor még hivatalban lévő személy összesen közel 1,8 millió eurót mosott tisztára, s a piszkos pénz a paracini cementgyár eladásából származó "jutalék" volt. Labus pártja hétfőn közölte, hogy az adóhivatal lezárta ugyan az ügyet, de most az igazságszolgáltatáson és a bűnüldöző szerveken a sor: fényt kell deríteniük arra, hogy Kolesar és Janjusevic elkövette-e a pénzmosás és az adócsalás bűntettét.

Az azonos nevű civil szervezetből egy éve alakult, s jelen pillanatban a második-harmadik legerősebb szerbiai pártként számon tartott G17 Plus hétfőn alighanem elkönyvelhette első nagy győzelmét a szerb kormánnyal szemben, de - elemzők szerint - a java csak most következik. Labus pártja ugyanis a minap a kormány egyik "erős emberét", Dusan Mihajlovic belügyminisztert vette célba. Azzal vádolta, hogy egyik cége a 13 közül 2,5 millió eurót zsebelt be fiktív munkáért egy belügyminisztériumi tenderen.

Raseta-Vukosavljevic, Kolesar és Janjusevic példája is arról tanúskodik, hogy a neves jogi és gazdasági szakértőket tömörítő G17 Plus által megfogalmazott vádak általában célba megalapozottak, s csorbát ejtenek a kormány tekintélyén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek