Napirend után az Országgyűlésben
Gazdasági kérdések, valamint október 23-a is szóba került hétfőn az Országgyűlésben, napirend után. A Marc cipőgyár sorsáról, az alkalmazottak munkanélkülivé válásának veszélyeiről beszélt Bebes István. A fideszes képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugat-magyarországi üzemben 1350 főt bocsáthatnak el. "A kormánynak segítenie kell a kialakult helyzet megoldásában" - hangoztatta az ellenzéki politikus. A fideszes Kékkői Zoltán arról beszélt, hogy a Baranya megyei Kistótfalu lakóinak egy másik településre kell átjárniuk tüdőszűrésre, mert a faluban megszüntették a tüdőszűrő-rendelést. Weszelovszky Zoltán (Fidesz) október 23-a kapcsán azt emelte ki, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök beszéde egységre szólított. Birkás Tivadar (Fidesz) a kiskereskedők rossz helyzetéről beszélt, amelyet véleménye szerint a kormány egyik rendelete idézett elő.
Dátum: 2003-11-04 07:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:17.847064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2