Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezés Teller Edéről Livermore-ban

Teller Ede, a nemrég elhunyt világhírű atomfizikus életműve előtt tisztelegtek hétfőn a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban rendezett ünnepélyes megemlékezésen.


Dátum: 2003-11-04 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:18.703233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megemlékezés a tudós munkásságának fő színterét jelentő három intézmény, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL), a Hoover Intézet és a Kaliforniai Egyetem közös rendezvénye volt.

Az ünnepség színhelyén katonai tiszteletadás mellett elhelyezték az amerikai és a magyar zászlót és Teller Ede képmását. Jeles szólisták alkalmi triója Ludwig van Beethoven műveiből adott elő részleteket. Teller Ede két versét is felolvasták angol fordításban, az egyiket unokája, a másikat egyik tanítványa. Lynda Seaver, az LLNL sajtófelelőse az MTI-nek elmondta, hogy a rendezvényen mintegy ötszázan vettek részt, tudósok, volt kollégák, barátok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek