El-Baradei: Nemzetközileg ellenőrizni az urántermelést
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója felhívta az ENSZ: vegye fontolóra, a katonai célokra alkalmas urán és plutónium előállítását világszerte vonják nemzetközi ellenőrzés alá, ezzel is csökkentendő az egyes államok és a terroristák jelentette veszélyt.
Dátum: 2003-11-04 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:18.994625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója az ENSZ-közgyűlésnekírt - az AP hírügynökség által hétfőn ismertetett - éves jelentésében egyebek között arra a "komoly és közvetlen kihívásra" hivatkozott, hogy Észak-Korea felmondta az atomsorompó-szerződést.
Ugyanakkor megemlítette az iráni atomprogram átvilágításának égető szükségességét, az iraki atomprogrammal kapcsolatos, régóta fennálló aggodalmakat és a hasadó anyagok illegális kereskedelmét is.
El-Baradei úgy vélekedett, hogy a közelmúlt eseményei "növekvő nyomást" gyakorolnak az atomfegyverek elterjedését megakadályozni hivatott jelenlegi nemzetközi ellenőrző rendszerre. A NAÜ főigazgatója szerint eljött az idő arra, hogy döntsenek a szükséges lépések megtételéről, köztük a kérdés új megközelítési módjainak a kidolgozásáról is annak érdekében, hogy biztosítsák: az atomenergia a jövőben is a jólét forrása marad, nem pedig az önpusztítás eszköze lesz.
Az atomfegyverek előállításával kapcsolatos információk és szaktudás ma sokkal szélesebb körben hozzáférhetőek, mint voltak a 60-as években, az atomsorompó-szerződést előkészítő tárgyalások idején, ezért korunkban a dúsított urániumhoz és plutóniumhoz való hozzáférés ellenőrzése is sokkal fontosabb, e két hasadó anyag ugyanis az atombomba kulcsfontosságú összetevője - fejtegette jelentésében a NAÜ főigazgatója.
El-Baradei egyúttal felhívott minden országot - amely ezt még nem tette meg - az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének aláírására. Ez lehetővé tenné, hogy a NAÜ szakértői előre be nem jelentett ellenőrzéseket hajtsanak végre az aláíró ország atomlétesítményeiben.
MTI - fidesz.hu