Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az első izraeli határozattervezet az ENSZ-közgyűlés előtt

Beterjesztette első határozattervezetét Izrael az ENSZ-közgyűlés elé: a közel-keleti ország - amelynek politikáját ENSZ-határozatok százai ítélték el az évek során - új stratégiát választva azt kívánja felmérni, hogy a világszervezet képes-e a közel-keleti válság kiegyensúlyozott megközelítésére.


Dátum: 2003-11-04 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:19.301555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezet - amelynek egyik másolata hétfőn az AP hírügynökség birtokába jutott - a palesztin terrorizmus áldozatává vált izraeli gyermekek védelmére szólít fel. A dokumentum szövege nagyon hasonlít arra a tervezetére, amelyet Egyiptom nyújtott be múlt pénteken az ENSZ-közgyűlésnek, rámutatva a palesztin gyermekeknek a több mint három éve tartó izraeli-palesztin erőszakhullám miatti sanyarú sorsára.

Izraeli diplomaták jelezték: elégedettek lennének, ha az ENSZ-közgyűlés mindkét határozatot elvetné, vagy mindkettőt elfogadná. A kiegyensúlyozottság próbakövét az jelenti, hogy a közgyűlés elfogadja-e a palesztin gyermekekre vonatkozó határozatot, miközben elutasítja az izraeliekre vonatkozót - tették hozzá.

Mint az AP megjegyezte, Izrael még soha nem nyújtott be határozattervezetet a világszervezet elé és hosszú évekig nem volt hajlandó komolyan venni azt a több száz, arab országok kezdeményezésére született ENSZ-határozatot, amelyek kivétel nélkül elítélték a palesztinokkal szembeni izraeli fellépést, és kevés említést tettek - ha tettek egyáltalán - a zsidók ellen végrehajtott palesztin támadásokról. Az ENSZ-közgyűlés csak tavaly 20 ilyen határozatot fogadott el. Az Egyesült Államok megvétózott néhány hasonló tartalmú, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett határozatot, mondván hogy kiegyensúlyozatlanok és nem ítélik el az izraeliek ellen végrehajtott öngyilkos merényletekért felelős palesztin csoportokat.

Izraeli diplomaták szerint országuk említett gyakorlata csak az Izraelt elítélő határozatok halmozódásához vezetett, s most úgy látják: ideje felhagyni a passzív magatartással.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek