Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megmentett vidrákat engedtek vissza a természetbe

Két megmentett vidrát engednek vissza természetes környezetükbe a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) munkatársai szerdán, a vízi állatokat tavaly Nagykörűnél, a Tisza-holtágnál találták, és azóta az állatkertben gondozták azokat - ismertették szerdán, budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-04-10 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:44.196499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Persányi Miklós, a FÁNK főigazgatója hangsúlyozta, hogy a vidrák fokozottan védett fajok, Magyarországon 1974 óta áll védelem alatt a köznéven lutraként is emlegetett vízi emlős ragadozó, az Európában fellelhető állatfajok egyik legveszélyeztetettebbje.

Magyarország a kontinens egyik legerősebb vidraállományával rendelkezik - fűzte hozzá.

Persányi Miklós szólt arról: az állatkert törekszik arra, hogy minél hatékonyabban vegyen részt a veszélyeztetett fajok megóvásában.

Az állatkert a vidrák védelmében befogadja a beteg, és árván talált példányokat, zárt térben szaporítják az emlősöket, részt vesznek a hazai vidraállomány élőhelyeinek feltérképezésében, kapcsolatot építenek ki a nemzeti parkokkal, és oktatási, ismeretterjesztő tevékenységet folytatnak megismertetésükre.

Gera Pál, az Alapítvány a Vidrákért elnöke megjegyezte: az állatkert az elmúlt években több, mint 20 megmentett vidrát fogadott be, és gondozott. A legtöbbjük esetében eredményes volt az ápolás, és sikerült visszaengedni természetes élőhelyére - jegyezte meg.

Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke megjegyezte: Magyarország földrajzi elhelyezkedésénél fogva természeti kincsekben gazdag.

Ezt már az Európai Unió szakemberei is többször kiemelték az uniós csatlakozási tárgyalásokkor - fűzte hozzá.

Illés Zoltán szavai szerint a mindenkori államnak növelnie kell az ország természetvédelem alatt álló területét. Mint hozzáfűzte, az ország területének jelenleg 9 százaléka áll védelem alatt.

A környezetvédelmi bizottság elnöke az élőhelyek védelme mellett a veszélyeztetett állatfajok szaporítási programját is fontosnak tartja. Ismertetése szerint a FÁNK-nak és a Környezetvédelmi Minisztériumnak (KÖM) a jövőben jobban együtt kell működni a természetvédelmi programokban, közös tervek elindításával is akár.

Illés Zoltán jelezte, hogy az ehhez szükséges anyagi fedezet - ami nem milliárdos nagyságrendű, hanem néhány százmilliós - biztosan megtalálható a KÖM-nél.

A bizottsági elnök helyteleníti azt, hogy a gazdasági tulajdonban lévő halastavakban élő vidrák kilövését bizonyos esetekben engedélyezik.

Inkább a - vidrák halfogyasztása miatt - kieső gazdasági hasznot kellene kompenzálni, ezért a jövőben szorgalmazni fogja, hogy a nem magánkézben lévő halastavakat vonják természetvédelmi védelem alá - jegyezte meg.

Illés Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy szükség lenne az úgynevezett "zöldkommandó" felállítására; a szervezet hatósági jogkörrel bírna, tagjainak fegyverhasználati jogosultsága is lenne. Meg kellene növelni a természetvédelmi őrjárat taglétszámát is, minimálisan kétszáz fővel, az állami természetvédelmi szervezeteként tevékenykedők számát pedig legalább ötszázzal kellene még bővíteni - vélekedett.

Kapcsolódó elemek