Alkotmánysértő szabályzat
Alkotmánysértő és a jogállamiság követelményeivel össze nem egyeztethető rendelkezést tartalmaz a szocialista - szabaddemokrata többség által beterjesztett és elfogadott szervezeti és működési szabályzat - áll a fővárosi Fidesz-frakció közleményében.
Dátum: 2003-11-04 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:22.819838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alkotmánysértő a szocialisták és szabaddemokraták
alkotta közgyűlési működési szabályzat
Súlyosan Alkotmánysértő, a jogállamiság követelményeivel össze nem egyeztethető rendelkezést tartalmaz a szocialista - szabaddemokrata többség által beterjesztett és elfogadott szervezeti és működési szabályzat. Ezt állapította meg a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője a Fidesz-MKDSZ frakció beadványára. A Közgyűlésnek 60 napja van, hogy a jogszabálysértést korrigálja.
A Fővárosi Közgyűlés szeptember 25-én szocialista és szabaddemokrata többséggel mindezidáig példátlan módon változtatta meg szervezeti és működési szabályzatát. A Fidesz-MKDSZ frakció már a vitában jelezte, hogy a módosítás tartalma a demokráciát, a nyilvánosságot és a képviselők jogait is durván korlátozza. A súlyosan törvénysértő kitételek miatt a frakció nem támogatta a javaslatot és törvényességi felülvizsgálattal a Közigazgatási Hivatalhoz fordult.
A hivatal törvényességi észrevétele kimondja, hogy alkotmánysértő a szabályzat azon kitétele, miszerint az interpellációt minden esetben elfogadottnak kell tekinteni, ha a képviselő nincs jelen a válasz megadásakor. A rendelkezés sérti továbbá az önkormányzati törvényben leírt képviselői jogosítványokat is, ami biztosítja a képviselő számára a kérdés feltevésének és ezzel együtt a válasz elfogadásának, vagy el nem fogadásának jogát. Mindezeken túl csorbítja azon képviselői jogokat is, mely képviselőcsoportonként legfeljebb egy képviselő személyére korlátozza a napirenddel kapcsolatos kérdésfeltevés jogát. A vizsgálat ugyanakkor azt is megállapította a rendelet előkészítésével és beterjesztésével kapcsolatban, hogy az nem felelt meg a hatályban lévő szabályoknak.
Egy szabaddemokrata honatyától tudható, a liberálisok között is nagyon komoly viták folynak a szólásszabadságról. Mégsem tételeztük fel, hogy épp Demszky Gábor lesz a legelnézőbb a szájkosarat zászlajukra tűzőkkel szemben. Ezek után az sem meglepő, ha a szocialista - szabaddemokrata SZMSZ, még a képviselők döntés előkészítő jogát is meg kívánta vonni.
Amint arra a közelmúlt eseményei is rávilágítottak, a független jogintézmények rendkívül fontos szerepet játszanak a mai magyar közéletben. A történtek után a Fidesz-MKDSZ frakció felszólítja Demszky Gábort, hogy a jogállamiságba vetett hit visszaállítása érdekében, a lehető leghamarabb kezdeményezze a törvénysértő szabályzat módosítását. Erre a szabályoknak megfelelően, a frakciók bevonásával, a demokrácia alapkövetelményeinek betartásával kerüljön sor. Ehhez a Fidesz-MKDSZ frakció minden segítséget megad.
Budapest, 2003. november 4.
dr. Kupper András
frakcióvezető
Wintermantel Zsolt
frakcióvezető-helyettes