Masírozás térkép nélkül
Mádi László a Fidesz otthonteremtési műhelyének vezetője keddi sajtótájékoztatóján a kormány lakásépítéssel kapcsolatos baklövéseire hívta fel a figyelmet. A képviselő emlékeztetett Medgyessy Péter kijelentésére: "Az embereknek a szavukért vállalni kell a felelősséget."
Dátum: 2003-11-04 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:01:23.213243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádi László rámutatott, hogy jövőre a beígért nyolcezer bérlakás helyett mindössze ezernégyszáz épülhet meg, amit a költségvetés tervezete is egyértelművé tesz. Lamperth Mónika önkormányzatoknak tett ígéretével kapcsolatban elmondta, a bővítés csupán álom maradt, hiszen a választók hiába várják a bérlakásépítés fellendülését.
- Sikeres pályázatot csak a szocialista vezetésű városokban könyvelhetnek el, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint amit az erről készült kimutatás egyértelművé tesz: Mezőberény, Mórahalom és Sátoraljaújhely esetében, hiszen ezek a városok a beígért támogatás 11%-át kapták csak meg ellentétben a szocialista vezetésű településekkel - mondta Mádi László. Hozzátette azt is: a bérlakásépítésre szánt pénz harmadára csökkent négyszázezer embernek okozva ezzel gondot és mindeközben a kormány az otthonteremtés pilléreit szétrombolva, figyelmen kívül hagyva az igényeket ül karba tett kézzel.
- A Fidesz minden gyümölcsöző kezdeményezése veszni látszik, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy már a közvélemény-kutatások és a kormány közeli politológusok nyilatkozataiban is találunk egyértelmű utalásokat - mondta Mádi László utalva Lengyel László kritikáira, miszerint a koalíciós pártok ráébredtek: térkép nélkül, összevissza masíroznak.
fidesz.hu
