Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Babes Bolyai Tudományegyetem állásfoglalás a magyar karok ügyében

A Babes Bolyai Tudományegyetem (BBTE) újabb sajtóközleményben hibáztatta a román oktatási minisztériumot, hogy a tárca mulasztása miatt továbbra is lehetlen létrehozni a felsőoktatási intézményben a két önálló magyar kart - hozta nyilvánosságra kedden a romániai magyar sajtó.


Dátum: 2003-11-04 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:02:23.665602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önálló karok létrehozását a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PDS) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) együttműködési egyezménye is kilátásba helyezte. Az egyetem rektorátusa azonban az egyetemi autonómia elvére hivatkozva a BBTE szenátusának (egyetemi tanácsának) hatáskörébe utalta át a kérdést.

A román, magyar és német oktatókat tömörítő testület június 9-i ülésén megfogalmazta azokat a feltételeket, amelyeket a magyar karok létrehozása érdekében teljesíteni kell. Eszerint az oktatási minisztériumnak anyagi és jogi felelősséget kell vállalnia, az intézménynek pedig vissza kell kapnia multikulturális jellegét. E státust három évvel ezelőtt biztosították számára, de azt később a román parlament megvonta tőle.

A román oktatási minisztérium több átiratban is ígéretet tett arra, hogy a magyar karok működtetéséből fakadó többletköltséget fedezni fogja. Ezeket az átiratokat azonban kevésnek tartja az egyetem vezetése, mert úgy véli, hogy az anyagi fedezet tartós biztosításához legalább egy miniszteri rendeletre van szükség.

A BBTE mostani közleménye további késlekedéssel vádolja a minisztériumot, tiltakozva az ellen, hogy az egész kérdést most már politikai síkra terelték. A közlemény felrója, hogy továbbra sem született meg az egyetem multikulturális struktúráját törvényesítő kormányrendelet, a magyar karok létrehozásának jogi és anyagi felelősségét a szaktárca mindmáig nem vállalta, és nem történt meg a felsőoktatási rendszer szükséges reformja, amelynek keretében meg lehetett volna tenni a szerkezeti átalakításhoz szükséges lépéseket.

A BBTE sajtóosztálya által kiadott közleményből azonban kiolvasható, hogy az egyetemen belül nagy az ellenállás a magyar karok létrehozásával szemben, mert sokan "szeparációs törekvéseket" vélnek felfedezni a háttérben. Egyértelműen azonban senki nem mondja ki ezt, sőt, a BBTE szóvivője a Krónika című kolozsvári napilap kérdésére úgy nyilatkozott: a közlemény nem a magyar karok létrehozására irányuló törekvéseket utasítja el, csupán elítéli a jelenleg létező fakultások szétzilálására vonatkozó próbálkozásokat.

A dokumentum szerint a tanárok elsöprt többsége - románok, magyarok és németek - visszautasítja a létezt karok felszámolását.

Ez utóbbi állítással kapcsolatban Kása Zoltán, a BBTE rektorhelyettese a kolozsvári Szabadság kérdésére elmondta: legutóbb szeptember 4-én tanácskozott a magyar tagozat vezettivel, senki sem állította, hogy ellenezné a karok létrehozását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek