Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deák életrajzi kötet jelent meg

A reformkor kiemelkedő politikusáról, Deák Ferencről szóló életrajzi kötetet - Deák Ágnes szegedi egyetemi tanár és Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatójának közös munkáját - kedden mutatták be Zalaegerszegen.


Dátum: 2003-11-04 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:02:25.614325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerzők "sok évi kutatásuk eredményeként olyan könyvvel állnak az olvasók elé, amely az első tudományos alaposságú, teljességre törekvő Deák-életrajz, távol tartva tőle az aktuálpolitikai megfontolásokat" - mondta Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója az eseményen. A mű a Deák-család 17. századi gyökereitől, a mai Szlovénia területén található Zsitkócról kiindulva rajzolja meg a nagy ívű deáki életpályát, hangsúlyt adva "a haza bölcseként" tisztelt politikus reformkori és a kiegyezést előkészítő életszakaszának, családi viszonyai és emberi habitusa ábrázolásának - olvasható a kötetajánlóban. A szerzőpáros szerint kutatásaik vitathatatlanná teszik: Deák Ferenc kétszáz évvel ezelőtt valóban Söjtörön született, s nem - a fel-felbukkannó legenda szerint - Kehidáról odafelé tartva, útközben. A kötetet záró sorok felidézik: a politikus halála után 19 nappal, 1876. február 16-án a pártok egyetértésével iktatták törvénybe Deák érdemeit. Deák Ferenc "tudatosan készült az elmenetelre. Mindig is igyekezett életműve árnyékába rejteni a magánember vágyait, kétségeit és reményeit" - írták a szerzők. A 167 oldalas kötet - a kulturális minisztérium támogatásával -a budapesti Vince Kiadó gondozásában jelent meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek