Alapkőletétel az 51-es főút új szakaszán
Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter helyezte el az 51-es számú főút Solt-Dunapataj közti új szakaszának alapkövét szerdán a Bács-Kiskun megyei Hartán.
Dátum: 2002-04-10 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:44.862502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter elmondta, hogy a Széchenyi plusz hét gazdaságélénkítő programja közül az első helyen álló gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés keretében támogatott, 6,5 milliárd forintos beruházás révén az 51-es számú főút 14,3 kilométeres szakaszán szakaszt építenek ki az eddig a Duna védgátján haladó közút helyett Harta és Dunapataj, majd Solt és Harta között.
Közölte azt is: a tervezést a Közúti Beruházó Rt. 1999-ben kezdte meg, az előkészítő munkák az elmúlt év őszén indultak, a létesítmény beruházója a Nemzeti Autópálya Rt., az építkezés első üteme várhatóan 2002 őszén fejeződik be.
Fónagy János beszédében kiemelte az 51-es számú út évezredes történelmi szerepét, amelyet az átkelők, a hajózás, a hidak forgalmának elosztásában a megye legsűrűbben lakott térségében lebonyolított.
Hangsúlyozta: a szekszárdi, majd később a dunaújvárosi hidak elkészülte után ennek a főútvonalnak még nagyobb jelentősége lesz.
- Ezt ismerte fel a kormány, amikor a Széchenyi plusz programjában szereplő 38 kiemelt jelentőségű közútfejlesztése közé sorolta ezt a beruházást - mutatott rá a miniszter.
A négy méter magas töltésen haladó, mindössze hét méter szélességű jelenlegi út helyett a védett oldalon, a védgáttól keletre épül fel a tervek szerint 2004-re az új, 11 méter koronaszélességű 2x1 forgalmi sávos főút.
Molnár Péter, a Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója az MTI munkatársának elmondta: évtizedek óta az 51-es "halálszakaszának" tartják ezt a keskeny, gyakorlatilag útpadka nélküli, magasban kanyargó, több helyen megsüllyedt útszakaszt, amelyen a közlekedők biztonságát döntően csak különböző forgalomtechnikai megoldásokkal tudták növelni.
Kifejtette: az elmúlt évtizedekben több vizsgálat is foglalkozott a problémával, a felújítás során a töltés szélesítésére, annak rendkívül költséges volta miatt nem volt lehetőség, ezért műszaki, forgalombiztonsági és gazdaságossági okokból, valamint a védgát más funkciójú felhasználása céljából született meg a döntés az útszakasz áthelyezésére.
Az új út megvalósításához több mint 160 darab földterületet kellett kisajátítani és több mint 40 hektár termőföldet művelésből kivonni.
Az építkezéshez szükséges területek megszerzéséhez az érintett önkormányzatok, valamint a megyei területfejlesztési tanács nagy mértékben hozzájárult.