Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bosznia beismerő vallomása

A boszniai szerb kormány először ismerte be, hogy 1995 júliusában tömegmészárlás színhelye volt a kelet-boszniai Srebrenica városnál húzódó ENSZ-biztonsági zóna egyik szakasza.


Dátum: 2003-11-04 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:26.702637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy belgrádi kereskedelmi televízió hétfő esti híradása szerint a boszniai szerb kormány elismerte, hogy 1995. július 14-17. között "nagyobb számú" srebrenicai bosnyákot buszokkal és teherautókkal a közelben lévő Zvornikba szállítottak. Ott először különféle helyeken - raktárakban, általános iskolában, kultúrházban - fogva tartották, majd később ugyanott megölték őket. Az áldozatok számáról nem szólt a megkésett beismerés, arról viszont igen, hogy a holttesteket négy közeli faluba: Petkovicba, Kozlukba, Vranjevóba, és Orahovácba vitték, ahol elásták őket. A jelentés szerint "vannak arra utaló jelek", hogy a holttesteket később kiásták a tömegsírokból, és "valahol máshol" újból elhantolták. Mint az APA osztrák hírügynökség emlékeztetett rá: a boszniai szerb csapatok mintegy hét-nyolcezer bosnyákot gyilkoltak meg a boszniai háború idején Srebrenicában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek