Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2003 a gyárbezárások éve

Minden nyilatkozattal és állítással szemben - a 2004-es költségvetés alapján - a Medgyessy-kormány 2004-ben a növekvő munkanélküliséggel, stagnáló foglalkoztatottsággal és a munkahelyeket biztosító kis- és középvállalkozói szektor helyzetének drasztikus romlásával számol - írja keddi közleményében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának foglalkoztatási munkacsoportja.


Dátum: 2003-11-04 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:27.313247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A választási kampányban, majd a kormányprogramban az MSZP és Medgyessy Péter bővülő foglalkoztatást és 300-400 ezer új munkahely létrehozását ígérte. Ehhez képest 2003 a gyárbezárások éve volt: országszerte folyamatossá váltak a gyárbezárások és a nagy létszámú leépítések.

A kormány optimizmusa érthetetlen, hiszen már most bejelentették, hogy jövőre a MÁV-nál tízezer, a postánál 12-13 ezer, a honvédségnél 10-12 ezer ember munkahelye szűnik meg. A közszférában mintegy hétezer főt bocsátanak el. Az önkormányzatok katasztrofális helyzete miatt pedig további tízezrek munkahelye, egzisztenciája válik bizonytalanná.

Minden nyilatkozattal és állítással szemben a 2004-es költségvetés 5,8-6 százalék munkanélküliségi rátával és nullaszázalékos foglalkoztatottság-növekedéssel számol. Közel 15 milliárd forinttal növeli a kormány a munkanélküliek számára folyósítandó járadékok és segélyek összegét. Duplájára növekszik a bérgarancia-alap összege is, amely a csődbe jutott vállalkozások helyett fizeti ki a béreket.

Vagyis a Medgyessy-kormány 2004-ben, Magyarország EU-csatlakozásának évében a növekvő munkanélküliséggel, stagnáló foglalkoztatottsággal és a munkahelyeket biztosító kis- és középvállalkozói szektor helyzetének drasztikus romlásával számol.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselőcsoport

foglalkoztatási munkacsoport

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek