Csökken az osztrákok derűlátása?
Ma már az osztrákoknak csak a 39 százaléka látja úgy, hogy mindent összevetve helyes irányban alakulnak a dolgok Ausztriában - adta hírül kedden a bécsi tömegtájékoztatás a linzi Market közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésére hivatkozva.
Dátum: 2003-11-04 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:30.580592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóelemzésekben emlékeztettek arra, hogy az osztrákok jóval több, mint 50 százaléka volt ezen a véleményen 2000 és 2001 decemberében, és csak 40 százalék alatti arány látta sötétebben a világot Ausztriában. Két hónappal ezelőtt az optimisták és a pesszimisták azonos arányt képviseltek, ám közülük az utóbbiak mára többségbe kerültek.
Az osztrák sajtóban megszólaltatott szakértők szerint mindenekelőtt a várható reformoktól - egyebek között az adórendszer átalakításától, a takarékossági intézkedésektől - tartanak a megkérdezettek. Ugyanakkor az osztrák közvélemény erősen reformpárti: 61 százalék az állandó változtatások, a reformok híve, és csak 31 százalék szeretné a reformok szüneteltetését. A reformokat viszont nem feltétlenül a jelenlegi kormánnyal képzelik el, amit a kabinet csökkenő népszerűségi mutatói is bizonyítanak. A legfrissebb felmérés szerint például Wolfgang Schüssel kancellárban a legtöbben (40 százalék) csak a hatalom emberét látják, 15 százalék törtetőnek tartja, és csak 9 százalék lát benne igazi államférfit.
A Der Standard című napilap Az osztrákok irányváltást akarnak című cikkében hírt adott arról is, hogy mind többen vannak azok, akik az államfői intézménynek is más szerepet szánnának, mint korábban. Ma már a megkérdezettek fele véli úgy, hogy az államfőnek csak reprezentatív szerepet kellene vállalnia, és 46 százalék tartja magát ahhoz, hogy a köztársasági elnöknek aktívan részt kell vennie a politikai életben. Az utóbbi öt év közvélemény-kutatásainak válaszadói között még többségben voltak azok, akik ez utóbbi véleményt képviselték, mostanra azonban ez az arány is megfordult.
MTI - fidesz.hu