Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feltételekkel, de támogatja a kétciklusú felsőoktatás megteremtését a Fidesz

A Fidesz támogatja a bolognai folyamathoz illeszkedő kétciklusú felsőoktatási rendszer kialakításához "szükséges és indokolt" törvénymódosítást - jelentette ki Pokorni Zoltán kedden Debrecenben sajtótájékoztatón, miután a Debreceni Egyetem vezetőivel, professzoraival találkozott.


Dátum: 2003-11-04 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:30.886120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ugyanakkor semmiképpen nem értünk egyet a rektorok fölé helyezett igazgatótanácsok bevezetésének tervével, a diákhitel szétverésével és a halasztott tandíj bevezetésével" - tette hozzá a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke.

Pokorni Zoltán azt is egyértelművé tette, hogy a kétciklusú felsőoktatási képzés bevezetését csak akkor támogatja a nagyobbik ellenzéki párt, ha az nem jelenti a főiskolák és egyetemek teljes szétzilálását. "A hazai felsőoktatási rendszert kell alkalmassá tenni a kétciklusú képzéshez" - fűzte hozzá.

A Fidesz alelnöke a magyar oktatási rendszerben "idegen testnek" nevezte a vállalatirányítási formára jellemző igazgatótanácsok létrehozását. Arra figyelmeztetett, hogy az állami cégekhez tartozó igazgatósági testületek "a politikai pártok zsákmányövezetei voltak" az elmúlt 13 évben.

A politikus rámutatott: az egyetemi irányításban is szükség van a pénzügyi tanácsadókra, de csak a rektor alá rendelve, akinek "a pénzügyi szemléletet koordinálnia kell az oktatási, a tudományos és más kérdésekkel".

"A bankárok remek emberek, ha bankot vezetnek, de tragédiát tudnak okozni, ha országot" - fogalmazott Pokorni Zoltán az egyetemek irányító testületeként létrehozni szándékozott, a tagjaik közé pénzügyi szakembereket is bevonó igazgatótanácsok működését taglalva.

A politikus hangsúlyozta: a rögzített kamat és futamidő tervezett bevezetésével "szétvernék a diákhitel jól működő rendszerét". "Szintén ártalmas a halasztott tandíj-kötelezettség, amely szerint a diploma után kellene fizetni a diákoknak" - tette hozzá.

Az Orbán-kormány volt oktatási minisztere úgy látja: hiába tartanak a szakmai viták, a szaktárca már elkezdte a törvénymódosítás előkészítését.

"Attól tartok, hogy jövő február-márciusában az Országgyűlés elé terjesztik a módosítást" - fogalmazott.

Pokorni Zoltán debreceni sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a költségvetési tervezet szerint jövőre 2,2 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak az egyetemek, mint az idén.

"Az ebben az esztendőben elvett 3,5 milliárd forinttal együtt ez közel 6 milliárdos csökkenést jelent a 2003-as tervhez képest" - tette hozzá. Megemlítette, ha ez így marad jövőre, a rektorok és főigazgatók szerint 1500 oktatótól és további 1500 felsőoktatási dolgozótól, a szakszervezetek becslése szerint pedig 4000 alkalmazottól kell megválni a felsőoktatásban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek