Kövér László: 2004 gyászos év lesz
A következő esztendő gyászos év lesz a 2004-es költségvetés miatt, és csak remélhetjük: a helyzet, amelybe ez az országot taszítja, következményeiben nem lesz olyan súlyos, hogy abból ne lehessen kilábalni - mondta Kövér László kedden Siklóson, sajtóbeszélgetésen.
Dátum: 2003-11-04 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:31.223135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Korábban maga Medgyessy Péter miniszterelnök is beismerte, a jövő évi költségvetés egyik legfontosabb következménye, hogy nem tudják folytatni a jóléti rendszerváltás programját" - közölte a Fidesz országos választmányának elnöke, miután felavatta a párt új választókerületi irodáját.
A politikus rámutatott: sajnálatos, hogy Medgyessy Péter még jelöltsége idején, valamint a kormányprogram megfogalmazásakor, sőt, még azután is olyan kötelezettségeket vállalt, amelyekkel "választási megfontolásokból, tudatosan félrevezették" az állampolgárokat.
"Azt ígérték, nem lesz gázáremelés, ehhez képest a gáz jelentősen drágult, a villanyáram ára egy év alatt 35 százalékkal emelkedett. Azt ígérték, lesz ingyen gyógyszer a szívbetegeknek, ingyen étkeztetés az iskolákban, ezekből azonban nem valósult meg semmi" - fejtette ki Kövér László.
Hozzáfűzte: az eredeti terv 800 kilométer autópálya építése volt, de a jövő évi büdzsében erre a célra elkülönített összeg ennek a töredékére sem elég. "Kevesebb támogatást kapnak a gazdák is, sőt, megszüntettek szinte minden olyan juttatást, amelyet a polgári kormány korábban lehetővé tett."
MTI - fidesz.hu