Megszűnik a józsefvárosi piac?
A MÁV nem hosszabbítja meg a józsefvárosi piac bérlőjével a jövő év február végén lejáró szerződést - erősítette meg a vasúttársaság vezetésének korábbi döntését Urbán Lajos, a MÁV műszaki-gazdasági tanácsadója.
Dátum: 2003-11-05 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:33.731353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A MÁV elképzelése szerint a józsefvárosi és a fővárosi önkormányzattal közösen elkészítik a 26 hektáros területre vonatkozó rendezési tervet. Ebben meghatározzák azokat a lehetőségeket, feltételeket, amelyek mentén befektetőkkel lehet tárgyalni.
Urbán Lajos elmondta, hogy a józsefvárosi pályaudvarnak három lényeges eleme van. A Salgótarjáni út mentén lévő terület hamarosan felszabadul, mert az itt folyó tevékenység átkerül a Budapesti Intermodális Logisztikai Központba (BILK). Ezt a területet a rendezési tervnek megfelelően hasznosítják. A Kőbányai út felöli oldal február végén szabadul fel. Ez a két terület adja a pályaudvar területének felét. A pályaudvar közepén a vasúti közlekedés - a pénzügyi lehetőségek függvényében - megszűnik, a józsefvárosi pályaudvarra érkező elővárosi személyforgalmat áttelepítik a Keleti pályaudvarra.
A MÁV józsefvárosi pályaudvar területére vonatkozó rendezési tervet a jövő évben mindenképpen el kell készíteni, hiszen ez minden további fejlesztés alapja - vélekedett Urbán Lajos. Hozzátette: a rendezési terv alapján lehet tájékoztatni a befektetőket, hogy mekkora terület szabadul fel és mire lehet használni, milyen mértékű beépítést lehet megvalósítani.
MTI - fidesz.hu