Nem alakult meg határidőre a palesztin kormány
Nem alakult meg a kedd éjfélig kitűzött határidőre az új, állandó palesztin kormány, miután nem zárult le a Jasszer Arafat palesztin elnök és Ahmed Korei ügyvezető kormányfő közötti hatalmi vetélkedés, amely az izraeli-palesztin békefolyamat előrevitelét is hátráltathatja.
Dátum: 2003-11-05 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:34.045429, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arafat a keddi éjféli határidő lejárta előtt néhány órával ügyvezető kormánynak minősítette a jelenleg válságkormányként működő nyolctagú kabinetet, némi időt nyerve ezzel a biztonsági szervek felügyelete körül kialakult éles ellentétek rendezésére. Száeb Erekát, az Izraellel folytatott tárgyalások minisztere úgy vélekedett, hogy a kabinet két-három napig működhet ügyvezető kormányként, de legfeljebb egy héttel lépi majd túl a határidőt.
Arafat a múlt héten kérte fel Koreit az állandó kabinet kormányfői posztjának betöltésére, és november 4-ig adott időt a kormányalakításra. A válságkabinet kedden megtartotta utolsó ülését, de ezt követően is bizonytalanság övezte a majdani állandó kabinet személyi összetételét. Arafat és Korei is lényegében a magáénak akarja a biztonsági szolgálatok feletti ellenőrzést. Korei Nászer Juszef tábornokot jelölte az állandó kormány belügyminiszterének és rá ruházná a biztonsági szolgálatok felügyeletét, amit Arafat ellenez.
Korei elődje, Mahmúd Abbász szintén hasonló vitát folytatott Arafattal, mielőtt szeptemberben lemondott tisztségéről - jegyezte meg a Reuters hírügynökség.
A palesztin kormány megalakításának késése hátráltathatja azoknak a magas szintű izraeli-palesztin megbeszéléseknek a felújítását, amelyet Ariel Saron izraeli miniszterelnök javasolt az izraeli-palesztin válság rendezésére kidolgozott nemzetközi béketerv megvalósítása végett. Korábban az izraeli sajtó arról számolt be, hogy Saron és Korei talán már ezen a hétvégén találkozik egymással, bár mindkét fél borúlátó a tekintetben, hogy a három éve tartó izraeli-palesztin erőszakhullám után elérhető-e jelentős haladás a béketerv valóra váltásában.
MTI - fidesz.hu