Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Október 23-án emlékezünk, november 4-én pedig nem felejtünk

A méltó, a gyűlölet és harag nélküli ünneplésre szólított fel Rogán Antal kedd este Veszprémben, Brusznyai Árpád 1956-os mártír emléktáblájánál. A Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese, a Fidelitas alelnöke beszédében rámutatott: a szabadsághoz nem csak a félelem nem tartozik hozzá, de a gyűlölet sem.


Dátum: 2003-11-05 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:34.640391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"S azért, hogy amikor november 4-ét nem felejtjük, akkor nyugodt lelkiismerettel mondhassuk azt, azoknak legyen szégyellni valójuk, akiknek november 4-éhez közük volt. Nekünk csak az emlékezés maradt: a méltó, a méltóságteljes és a szabad emlékezés" - fogalmazott a forradalom mártírjaira emlékező beszédében.

Rogán Antal kijelentette: 1956. november 4-től "a hazaárulók ismét hatalomba emeltettek, de a lelkükben lappangó félelem megmaradt. A saját félelmükön mások félelme árán próbáltak úrrá lenni."

Mint a szónok kifejtette, ezért lőttek ártatlan emberekre Salgótarjánban, és néhány nappal karácsony előtt szintén ártatlanokra az egri sétálóutcában. "Nincs, ami ennél szégyellni valóbb lehetne, nincs aljasság, ami ezt alul tudná múlni" - jelentette ki a Fidesz politikusa.

Rogán Antal leszögezte: 1956. október 23-a az emlékezés ünnepe, november 4-e viszont gyásznap, mert "nem csak egy eszme bukott el, hanem a jövőnk is". Kijelentette: "így aztán 1956-ra emlékezvén mindig tudnunk kell, hogy október 23-án emlékezünk, november 4-én pedig nem felejtünk".

"A megtorlás szörnyűbb és kegyetlenebb volt, mint Haynau idején, mert Haynau nem végeztetett ki gyerekeket. Kádár János mégis megtette ezt" - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Rogán Antal emlékeztetett: a szülők és nagyszülők hallgattak 33 éven át arról, ami 1956 októbere és novembere között történt, mert - miként fogalmazott - "tudták, hogy azzal, ha beszélnek, ártatlan lelkű gyermekeik jövőjét kockáztatják." Hozzáfűzte: "s akiknek az életét féltették, azok nem tudtak semmiről". 1990 áprilisában "bizonyos értelemben ez az ártatlanság, ez a hallgatás köszönt vissza" - állította.

Brusznyai Árpád tanár volt, filológus. 1955-ben és 1956-ban két nagy jelentőségű dolgozattal hívta fel magára a nyelvészek figyelmét, amelyekben az Iliász és az Odüsszeia hasonlatait értelmezte, megítélte funkciójukat, összehasonlította őket.

1956 októberében a Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke volt. Ezért ítélték el és végezték ki a forradalom után. Hamvait 1990. július 13-án helyezték el a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek