Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bartha László: gázáremelés várható

Bartha László szegedi fideszes parlamenti képviselő, polgármester szerint a szocialisták "ígérethalmazuk" fedezetének megteremtéséhez legalább 40 százalékkal fel fogják emelni a gáz árát.


Dátum: 2002-04-10 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:45.801724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-MDF parlamenti képviselőjelöltje ezt szerdán, Szegeden tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki. A választások első fordulójában körzetében a második helyen végzett politikus elmondta: sokszor megkérdezte, de még soha nem kapott választ, hogy a kampány alatt elhangzott MSZP-s ígéretek teljesítésére honnan lesz fedezet.

Az ígéretek közül a 13. havi nyugdíjat, valamint az átlagosan 19 ezer forintos nyugdíjemelést említette példaként. - A tőzsde válaszolt: gázáremelés lesz - közölte.

Kifejtette, hogy az áremelésből befolyt összeg egy részét visszaadják a nyugdíjasoknak, akik "egy hónap után el fogják fűteni ezt a pénzt, s attól kezdve minden egyes napjuk drágábbá fog válni".

Bartha László bejelentette, hogy békés összefogást szimbolizáló rendezvényt tartanak a jövő héten, amelyre Szeged és a környező települések lakóit várják. - Arra kérjük majd a polgárokat, hozzanak magukkal egy gyertyát, gyújtsák meg, fogjuk meg egymás kezét, mutassuk meg, hogy mi össze tudunk tartani, s ha kell, a legnagyobb bajban is képesek vagyunk együtt előre vinni az ország szekerét - fogalmazott.

A politikus annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a polgári kormányzat eddig végzett munkája Szeged és az ország javát szolgálta.

Hozzáfűzte: az összefogást szimbolizáló rendezvényükre azért van szükség, hogy továbbra is a polgári erők tudjanak Magyarországon kormányozni.

Balogh László MDF-es parlamenti képviselő, a választások első fordulójában körzetében első helyen végzett Fidesz-MDF-es jelölt arra szólította fel "ellenfeleiket", hogy a második fordulóig tartó kampányban "ne hazudjanak".

- A polgári oldal a programját, terveit igyekszik minél több polgárral megismertetni, nem fog hazudni, s ezt várja el a másik féltől is - szögezte le.

Kapcsolódó elemek