Washington békejavaslata Phenjannak
A Koreai-félsziget békéjét szavatoló olyan új "állandó mechanizmust" javasolt az Egyesült Államok Észak-Koreának, amely felváltaná az 1950-53-as koreai háborút lezáró, máig érvényes fegyverszüneti megállapodást - írta szerdán a Nihon Keizai Simbun című japán újság.
Dátum: 2003-11-05 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:38.959067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az általában jól értesült üzleti lap beszámolója szerint az Egyesült Államok az áprilisban Észak-Korea és Kína képviselőivel folytatott háromoldalú tárgyalásokon tette meg javaslatát. Eszerint jogilag kötelező érvényű békeszerződést vagy -megállapodást írnának alá a fél évszázaddal ezelőtti fegyverszüneti megállapodás részes országai - az Egyesült Államok, Kína, Észak-Korea -, valamint Dél-Korea és Japán.
A megállapodás aláírása lehetővé tenné, hogy jogilag is lezárják a háborús fejezetet a Koreai-félszigeten - a két Korea soha nem kötött békeszerződést - és kiutat találjanak az észak-koreai atomprogram körüli válságból is - húzta alá a japán lap.
Az Egyesült Államok mindazonáltal ahhoz a feltételhez köti az említett megállapodásról folytatandó tárgyalásokat, hogy Phenjan teljesen hagyjon fel atomfegyverkezési programjával. Feltételül szabja más vitás kérdések, például a rakétakilövések, vagy a biológiai és vegyifegyverkészletek kérdésének rendezését is.
Észak-Korea nem válaszolt az amerikai javaslatra - jegyezte meg a Nihon Keizai Simbun.
Az Egyesült Államok októberben felvetette annak lehetőségét, hogy írásos formában szavatolja Észak-Korea biztonságát, cserébe azért, ha Phenjan lemond atomprogramjáról. Az észak-koreai vezetés késznek mondta magát arra, hogy megfontolja a javaslatot, ám ismét követelte, hogy az amerikai kormány kössön vele megnemtámadási szerződést. Washington ezt elutasítja - fűzte hozzá az AFP hírügynökség.
MTI - fidesz.hu