A magyar jövő a polgári út lehet
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a magyar jövő komoly veszélybe kerül, ha a szocialisták kerülnek hatalomra. Debrecen fideszes polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "ha Magyarországot az MSZP vinné be az Európai Unióba, az katasztrofális hatású lenne".
Dátum: 2002-04-10 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:46.128823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Állítása alátámasztására elmondta: egy esetleges MSZP-kormány esetén idegen kézbe kerülhetnének a magyar földek, ellehetetlenülnének a családi gazdaságok, és sérülnének olyan fontos értékek, mint a család, a gyerek, az emberi méltóság, a munka becsülete és hazánk sorsa.
Kósa Lajos megítélése szerint "a magyar jövő a polgári út lehet". A politikus meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarországon a választópolgárok többsége a jövőre mond igent.
Kósa Lajos, aki a választások első fordulóján már bejutott a parlamentbe, úgy ítéli meg, hogy "a polgári oldal győz a második fordulóban, ha annyian elmennek szavazni, mint azt az első
fordulóban tették".
Megfogalmazása szerint az első fordulót követően "nemhogy nincsenek kétségbe esve, de ez az eredmény minden okot megad a bizakodásra". - Hajdú-Bihar megyében kétszer annyian voksoltak a polgári oldalra, mint 1998-ban, pedig akkor is nyertünk - mondta a politikus.
Hozzátette: Hajdú-Bihar megyében először született döntés az első fordulóban, aminek eredményeként ő maga és Pósán László, a Fidesz debreceni elnöke már mandátumot szerzett.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az első fordulót országosan mintegy 50 ezer szavazattal a főváros nyerte meg az MSZP számára. - Vidéken a Fidesz 150 ezer szavazattal megnyerte az első fordulót - tette hozzá.
Debrecen polgármestere úgy ítéli meg: amennyiben a szocialisták kerülnek hatalomra "nem lesz autópályája Debrecennek, helyette a 4-es metró épül meg Budapesten".
Végül arra kérte a választópolgárokat, hogy minél többen menjenek el április 21-én választani, és szavazzanak a magyar jövőt jelentő polgári erőkre.