Az izraeliek tartanak a kisebbségbe kerüléstől
Az izraeli zsidók több mint kétharmada tart attól, hogy kisebbségbe kerül az arab lakossággal szemben, ha véglegessé válik Ciszjordánia és a Gázai övezet megszállása.
Dátum: 2003-11-05 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:41.659661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy felmérésben megkérdezett izraeli zsidók 67 százaléka mondta, hogy tart ilyen fejleménytől, míg 24 százalék volt ellenkező véleményen. Hetvennyolc százalék támogatta az elkülönülést, vagyis azt, hogy létrejöjjön egy palesztin állam Izrael mellett, és csupán 6 százalék emelt szót a közös állam mellett.
A népesedési előrejelzések szerint 2005-ben ugyanannyi zsidó és arab él majd Izraelben és a megszállt területeken, nagyjából 6-6 millió (beleértve az izraeli arabokat is), 2010-re pedig a zsidó népesség egyértelműen kisebbségbe kerül - idézi az AFP a vizsgálat adatait, amelyet a Tel-avivi Egyetem békekutató központja készített 500 fős reprezentatív minta alapján.
A felmérés szerint a zsidó lakosság körében gyenge támogatottsága van a genfi kezdeményezés néven ismert nem hivatalos béketervnek, amelyet izraeli és palesztin személyiségek dolgoztak ki. A megkérdezettek 54 százaléka ellenezte a politikusok és értelmiségiek által készített tervezetet, 25 százalék támogatta azt, 21 százaléknak nem volt róla véleménye. Csupán 7 százalék vélekedett úgy, hogy a kezdeményezésnek esélye van a megvalósulásra.
MTI - fidesz.hu