Könnyítik a zárlatokat Ciszjordániában
A ciszjordániai palesztin városok zárlatának könnyítéséről határozott Izrael - közölték szerdán katonai forrásból. A könnyítés Nábluszt és Dzsenínt kivéve valamennyi ciszjordániai településre vonatkozik - derült ki az izraeli hadsereg által kiadott közleményből.
Dátum: 2003-11-05 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:41.960838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézkedés lehetővé teszi magánszemélyek járműveinek szabad mozgását a ciszjordániai városok között. A rendelkezés megerősíti a helyközi tömegközlekedés helyreállításáról szóló múlt heti bejelentést is - közölte az AFP francia hírügynökség.
MTI - fidesz.hu