Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felbecsülhetetlen értékű rablott műkincsek kerültek elő

A francia bűnügyi rendőrség 250 különösen értékes festményt, köztük Picasso- és Dufy-vásznakat szerzett vissza egy régóta körözött bűnbandától Párizs központjában, egy fényes nappal végrehajtott rajtaütés során.


Dátum: 2003-11-05 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:43.460179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A franciaországi műkincsrablások elleni küzdelem egyik legragyogóbb fegyverténye hétfőn zajlott le a Champs-Élysées-be torkolló V. George sugárúton. A bűnügyi rendőrség egységeinek itt sikerült feltartóztatniuk azt a kisteherautót, amelynek belsejéből előkerültek a felbecsülhetetlen értékű rablott műkincsek. A járműben két hírhedt bandita és egy cinkosuk szállította a rablásból származó zsákmányt. A furgonból 2 kilogramm kokain és számos kézifegyver is előkerült.

A műtárgyak többségét 2002. május 8-ra virradóra a neves műgyűjtő és mecénás Lévy-család bréviandes-i otthonából vitték el fegyveres betörök. A 12 álarcos bűnöző éjszaka hatolt be a család házába, foglyul ejtették és megkötözték a háziakat és a személyzetet - összesen 17 embert -, majd módszeresen kirámolták a lakást. A páratlan kollekciót szinte hiánytalanul magukkal vitték, köztük számos Picasso, Dufy, Van Dongen festményt, egy Cézanne képet és más ritkaságokat.

A párizsi rendőrség szerdai tájékoztatása szerint hetekkel ezelőtt bukkantak az elkövetők nyomára. Azóta módszeresen követték banditákat, akik egy korábban felgöngyölített bűnözőhálózat utolsó, szökésben lévő tagjai voltak. A két körözött rablót és harmadik társukat a nap folyamán hallgatják ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek