London nem akar uniós katonai tervezési rendszert
Nagy-Britannia nem fog részt venni olyan európai uniós védelmi tervezési rendszerben, amely elszakad a nemzeti katonai parancsnokságoktól és a NATO-tól - mondta szerdán a brit védelmi miniszter.
Dátum: 2003-11-05 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:44.308992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Geoff Hoon a BBC rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: London nem gondolja, hogy a külön "EU-szintű katonai tervezési kapacitás" megteremtése javítaná az (európai) katonai hatékonyságot.
Hoon szerint a francia-német elképzelésekben szereplő uniós hadműveleti tervező kapacitás már létezik a NATO keretében. A párhuzamosságok létrehozása helyett a pénzt és az energiát az európai védelmi képesség hiányosságainak megszüntetésére kell fordítani, annak biztosítására, hogy Európa hatékonyan hozzá tudjon járulni a NATO-műveletekhez - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mit tesz a brit kormány, ha Franciaország és Németország továbblép az elképzelés megvalósítása felé, a védelmi miniszter egyértelműen kijelentette: Nagy-Britannia ebben nem venne részt, mert nem látja gyakorlati hasznát külön európai (hadműveleti tervező) kapacitás létrehozásának.
Hoon, aki hosszú hetek óta először szólalt meg nyilvánosan, az iraki biztonsági helyzetről azt mondta: a fokozódó erejű támadások ellenére Irak és Bagdad nagy részén "igen nyugodt" a helyzet. Hozzátette ugyanakkor, hogy ettől függetlenül a biztonsági helyzet "aggályokra ad okot ... és le kell csapni azokra, akik a szövetséges erőket támadják".
Hoon szerint a terrortámadások legfőbb szenvedő alanya az iraki polgári lakosság.
A brit védelmi miniszter annak kapcsán szólt az iraki helyzetről, hogy a minap - másfél hónapja először - ellenséges tűzben meghalt egy brit katona Irakban. Ian Plank tizedes halálával 52-re nőtt a háború kezdete óta elesett brit katonák száma.
Nagy-Britannia 45 ezer fős haderővel vett részt a harcokban; a jelenlegi brit kontingens létszáma 10 500.
Geoff Hoon először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy szeptemberben lezárult a védelmi minisztérium volt vezető iraki fegyverzeti tanácsadójának öngyilkosságát vizsgáló eljárás meghallgatási szakasza.
David Kelly, aki az iraki tömegpusztító fegyverek ügyében látta el tanácsokkal Hoon minisztériumát, július közepén lett öngyilkos, miután belekeveredett a BBC és a kormány közötti példátlan összecsapás-sorozatba. Ezt egy májusi BBC-tudósítás robbantotta ki, amely szerint a kormány annak idején tudatosan tupírozta fel nem helytálló adatokkal az iraki tömegpusztító fegyverekről közzétett hírszerzési értesüléscsomagot.
Kelly neve, mint a tudósítás vélelmezett forrásáé, kormánykörökből nyilvánosságra került; a tanácsadó nem sokkal később öngyilkos lett.
A halálának körülményeit vizsgáló bírói fórum most készíti a jelentést; az eljárás legvalószínűbb politikai áldozatának Londonban Hoont tartják.
MTI - fidesz.hu