Izraeli telepesek tiltakoznak a kiürítések ellen
A Jordán folyó nyugati partvidékén létesített kis vadtelepek lehetséges katonai felszámolása ellen jelentettek be szerdán tevékeny ellenállást a zsidó telepesek vezetői.
Dátum: 2003-11-05 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:45.463420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A korábbiakhoz hasonlóan fogunk reagálni" - mondta Uri Ariel szélsőjobboldali telepes vezér az izraeli állami rádióban. A szélsőséges telepes azokra a hírekre válaszolt, amelyek szerint az izraeli hadsereg vezetése esetleg a jövő héten hozzálát az összesen 100 vadtelep közül 20 felszámolásához, a Közel-Keletre vonatkozó nemzetközi béketervnek megfelelően.
Radikális telepesek már az első kistelepek idén nyári kiürítésekor is erőszakos ellenállást tanúsítottak. A legtöbb kiürített vadtelepet időközben újra telepesek foglalták el, másokat újonnan létesítettek - idézte a Békét Most békemozgalom beszámolóját a dpa német hírügynökség.
A Maarvi című izraeli napilap szerdai számában arról számolt be, hogy a hadsereg a nemzetközi jog szerint törvényellenes telepek kiürítését készíti elő. Izrael - az újság szerint - ezzel az amerikai kormány "egyértelmű üzeneteire" reagál.
Washington Izrael szemére vetette, hogy nem tartja magát az úgynevezett közel-keleti útitervben rögzített megállapodásokhoz. Ez a béketerv megköveteli, hogy Izrael a megvalósítás első szakaszában ürítse ki az Ariel Saron izraeli miniszterelnök 2001 tavaszi hivatalba lépése óta létesített valamennyi telepet.
MTI - fidesz.hu