Elfogadhatatlan az ügyész intézkedésének megkérdőjelezése
A nyomozásról az ügyész rendelkezik, intézkedésének megkérdőjelezése elfogadhatatlan - jelentette ki a fővárosi főügyész a brókerbotrány kapcsán szerdán, Budapesten.
Dátum: 2003-11-05 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:46.390049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új büntetőeljárási törvény egyértelmű szabályozása szerint az ügyészt utasítási jog illeti meg a nyomozó hatóságok vonatkozásában - mondta sajtótájékoztatóján Sódor István, emlékeztetve arra, hogy Rejtő E. Tibor, a K&H sikkasztással gyanúsított egykori elnökének rendőrségi fogdából ügyészségi intézkedésre büntetés-végrehajtási intézetbe történt átszállításával kapcsolatban több nyilatkozat hangzott el.
"Elfogadhatatlan az ügyészség jogszabályi előírásokon alapuló intézkedéseinek vagy azok helyességének megkérdőjelezése" - hangsúlyozta Sódor István.
Hozzátette: az ilyen jellegű megnyilvánulások súlyosan veszélyeztetik a bűnüldözés eredményességét, az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett közbizalmat.
"Nagyon fontos, hogy az új büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatos szakmai vitákat személyesen, s ne a sajtóban vitassuk meg" - mondta.
Sódor István kérdésre válaszolva közölte, hogy korántsem szokatlan esemény Rejtő E. Tibor átszállítása, mi több, 2005-től már a törvény kötelező rendelkezése szerint büntetés-végrehajtási intézetben kell elhelyezni az előzetes letartóztatásban lévőket.
A rendőrség kikérheti Rejtő E. Tibort, ha meg kívánja hallgatni, de a rendőrségi fogdába már nem kerül vissza - tette hozzá.
Az előzetes letartóztatásban lévő egykori bankelnök átszállítása kapcsán a sajtóban felmerült vádalku lehetőségéről szólva Sódor István kijelentette: minden erre vonatkozó információ, egyáltalán magának a vádalkunak a ténye is államtitok.
MTI - fidesz.hu