Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Építsünk vidéken is metrót?

Nehéz év elé néznek az önkormányzatok, például azért, mert nincs meg a köztisztviselői és közalkalmazotti bérek fedezete. Nem pénzkérdés, mégsincsenek összehangolva a beruházások támogatási pályázatai - írja a Tolna Megyei Hírlap.


Dátum: 2003-11-05 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:47.655805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megye önkormányzati vezetőit összefogó Polgármesterek Fórumán két fontos témáról esett szó tegnap délelőtt a városházán. Kocsis Imre Antal köszöntője után dr. Berczig Ábel, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője tartott tájékoztatót a jövő évi költségvetésről, majd Donáth Béla, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályából alakult fejlesztési igazgatóság vezetője szólt a regionális hulladékgazdálkodási beruházás állásáról.

Szekszárd polgármestere köszöntőjében szólt arról a másfél évtizedes folyamatról, amelynek során az intézmények fenntartása egyre nagyobb hányadot vitt és visz el a beruházásokra költhető összegből. Mint elmondta, 1997-ig a normatív támogatások és a személyi jövedelemadó helyben maradó része még fedezte az intézményi kiadásokat, azóta már a helyi adóból is egyre többet kell erre fordítani, vagyis a működési kiadások "elveszik a levegőt" a fejlesztések elől. A Pénzügyminisztérium osztályvezetője részletesen ismertette a költségvetés legfontosabb tételeit és azok indokolását. A tervezet a GDP 3-3,5, infláció százalékos növekedésével számol. A fejlesztési összegek látványosan emelkednek, a működésben pedig szigorú takarékosság érvényesül. A nyugdíjak, szociális kiadások megőrzik értéküket. Az önkormányzati szféra 88,9 milliárd forinttal kap többet, mint tavaly, ami várhatóan még 20 milliárd forinttal nő a módosító javaslatok révén. A részletes elemzés azonban ennél árnyaltabb és roszszabb képet mutat. Például jövőre sem lesz meg a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek fedezete. Egyik polgármester ironikusan megjegyezte, hogy Tolna megyében is metrót kellene építeni, mert arra 16 milliárd forintot kap a főváros. A kis települések amiatt aggódnak, hogy hitelképességüket is elveszíthetik, pedig költségvetésük 10 százaléka hitel. Szilák Mihály, Tolna polgármestere kérdés formájában vetette fel, hogy nincsenek összehangolva a pályázatok, hiába nyernek céltámogatást, ha a környezetvédelmi, vagy vízügyi pályázat eredménytelen marad, nem lesz elég a pénz csatornaépítésre. Azt kérdezte, így marad-e a uniós pályázatoknál is. Elmondta, hogy a kereseti igazolások nem fejezik ki a valós jövedelmi viszonyokat, nem tükrözik a jövedelmeket. Igazságosabb lenne, ha a szociális ellátásoknál a vagyoni helyzetet vehetnék figyelembe. Arra is célzott, hogy ha az étkezés, a tankönyv ingyenes, mi szükség a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra.

Tolna Megyei Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek