Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javult a nemzeti kisebbségek helyzete a Vajdaságban

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap szerdán cikksorozatot indított, amelyben arra keresi a választ: alaptalan vagy sem a félelem attól, hogy végbemehet-e a Vajdaság "magyarosítása".


Dátum: 2003-11-05 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:48.236673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb példányszámú, szélsőjobboldali kilengéseiről ismert lap megállapította, hogy "a régi magyar helységnevek visszaadása Magyarkanizsának (Kanjiza) és még néhány vajdasági városnak, a kettős állampolgárság a magyarok számára, illetve a vajdasági magyar akadémia létrehozásának a gondolata egyes szerb körökben enyhe gyanút és félelmet ébresztett, hogy csöndesen magyarosítják a Vajdaságot".

"Van-e valóban ok a félelemre, és mi a valószínűsége annak, hogy 300 ezer magyar a magyarosítás útjára tereli a Vajdaságot, amely lakosságának hetven százaléka szerb" - tette fel a kérdést a Vecernje Novosti.

A lap megszólaltatta az ultranacionalista nézeteiről ismert Kosta Cavoski jogászprofesszort, akadémikust, aki szerint a figyelmeztetések nem alaptalanok, mert a jelenlegi vajdasági vezetés már jó ideje nem szerb, hanem magyar- és horvátbarát politikát folytat. Cavoski szerint kétségtelen, hogy a kisebbségeket minél jobb helyzetbe kell hozni, de ezt csakis a kölcsönösség elvén lehet megtenni. Ha a magyarlakta településeknek visszaadják a régi magyar nevüket, ugyanezt kell megtenni azokkal a magyarországi településekkel is, ahol szerbek élnek - fejtegette

Cedomir Popovic újvidéki akadémikus, történész szerint alaptalan a félelem a magyarosítástól mindaddig, amíg a Vajdaság része Szerbiának, s egy tartományhoz illő jogkörökkel rendelkezik. A vajdasági magyarság által megfogalmazott követelések az úgynevezett pozitív diszkrimináció keretein belül vannak, de az önálló magyar akadémia létrehozásával kapcsolatos felvetés már túllép bizonyos európai normákat - mondta Popov.

A vajdasági magyar politikusok és közéleti személyiségek nem hallottak arról, hogy a magyarság körében bárki is előállt volna a magyar akadémia létrehozásának igényével. A belgrádi lap állítása nyilvánvalóan összefüggésbe hozható azzal, hogy másfél héttel ezelőtt a tartományi parlament döntést hozott egy önálló vajdasági tudományos és művészeti akadémia létrehozásáról, amelyet a milosevici uralom hajnalán szüntettek meg.

A Vecernje Novosti megszólaltatja Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi minisztert, aki már eleve a "magyarosítás" fogalmát is elutasította, s a három évvel ezelőtt megbuktatott politikai erők tevékenységének számlájára írta e kifejezés megjelenését. Korhecz szerint az utóbbi időkben tendenciává vált arról beszélni, hogy veszélybe került a Vajdaságban élő többségi szerb nemzet, de ez a vélemény nincs túlsúlyban. Elismerte, hogy a milosevici időkhöz képest a magyar és más nemzeti kisebbségek helyzete javult, de - mint mondta - ez semmiképp sem veszélyezteti az állam érdekeit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek