Több pénzt az oktatásra, több pénzt a gyerekeknek!
A Fidesz azt szeretné, ha a jövő évi költségvetés oktatási normatívái jelentős mértékben - mintegy 100 milliárd forinttal - emelkednének. A következő év ugyanis "igen cudar lesz az iskolák és óvodák életében", ha a kormány elképzelései érvényesülnek. Erről Pokroni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-11-05 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:49.888344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán elmondta: 2004-ben nem nőnek az oktatási normatívák és 100 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy az önkormányzatok megfelelően elláthassák oktatási feladataikat.
Ugyancsak kifogásolta, hogy a kormány a korábban "tűzoltásra" létrehozott 7 milliárd forintos "bérhiki" alapot jövőre nem viszi tovább. - Emiatt az ebben érintett települések "bizonyára lehúzhatják a rolót" - fogalmazott.
Hozzátette: csökkenni fog a közoktatási törvény úgynevezett 90 százalékos szabálya, amely a normatív támogatás évről évre történő emelésének garanciája volt eddig.
A Fidesz alelnöke jelezte, hogy a költségvetés módosítására azért is szükség van, mert az nem kalkulál az energiaár-emelésekkel.
Megjegyezte azt is: a pedagógusok béremelésére sem fedezet, sem törvényi garancia nincsen.
Pokorni Zoltán úgy látja: a kormány sovány eredményeket ért el az oktatásügy területén, az átala bevezetett és tervezett intézkedések együttes bérnövelő hatása 0,3 százalék éves szinten. - Ez igen messze van Medgyessy Péter azon ígéretétől, hogy a keresetek az országos átlagot meghaladó mértékben nőnek.
A Fidesz - Pokorni Zoltán elmondása szerint - az intézmények biztonságos működése, a béremelések fedezete és a pedagógus életpályamodell újabb elemeinek bevezetése finanszírozására mintegy 100,2 milliárd forinttal kívánja növelni a normatív támogatást. Mint mondta, így a pedagógusok jövedelme 10-15 százalékkal emelkedhet.
Pokorni Zoltán a felsőoktatás helyzetéről szólva azt nyilatkozta, hogy az idei és a jövő évi intézményi elvonás, amely együttesen körülbelül 6 milliárd forint - a főiskolák és egyetemek esetében a közüzemi számlák összegével azonos.
Nincs forrás a felsőoktatásban dolgozók bérének növelésére - mondta, rámutatva, hogy a szakmabéliek körülbelül 3-4 ezer ember elbocsátásáról beszélnek. A képviselő a költségvetés felsőoktatást érintő részeit amiatt is bírálta, mert nem biztosít fedezetet a kollégiumi helyek építésére.
- Az informatikai fejlesztésekre szánt összeg 96 százalékkal, a felsőoktatási programok finanszírozása 44 százalékkal, a kutatási programok támogatása pedig 78 százalékkal csökken 2004-ben - tájékoztatott.
Pokorni Zoltán elmondta: a felsőoktatás helyzetének javítására a Fidesz javasolja, hogy a felsőoktatási intézmények támogatása jövőre 18,2 milliárd forinttal nőjön. Ennek révén biztosítható a felsőoktatásban dolgozók béremelésének fedezete és finanszírozhatóvá válnak az intézmények megnövekedett fenntartási költségei - fűzte hozzá.
A Fidesz szükségesnek tartja, hogy a beruházások folytatásához szükséges összeg 9, 6 milliárd forintról 15,6 milliárd forintra emelkedjen.
A Fidesz 6 milliárd forintos módosító indítványt nyújtott be, hogy a kormányváltást követően leállított kollégiumfejlesztési program újraindulhasson. A tervek szerint jövőre nulla forinttal gazdálkodható Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány támogatására 2 milliárd forintot terveznének be a költségvetésbe - húzta alá.
A Fidesz szeretné, ha a jövő évi költségvetésben a nemzeti Kutatásfejlesztési program támogatására szánt összeg 2,1 milliárd forinttal, a felsőoktatási kutatási programok támogatása 2 milliárd forinttal, míg az OKTK közalapítvány finanszírozása 500 millió forinttal kiegészülhetne.
fidesz.hu