Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán engedi a szigorúbb atomellenőrzést

Irán napokon belül átadja az ENSZ-nek azt a levelet, amellyel hivatalosan elfogadja atomlétesítményeinek szigorúbb ellenőrzését. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség titkárságához benyújtandó levél már el is készült - közölte szerdán Bécsben, a szakosított ENSZ-szerv székhelyén Ali Akbar Szalehi iráni diplomata, Teherán NAÜ-képviselője.


Dátum: 2003-11-05 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:50.213728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyúttal azt is elmondta a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hogy Teherán átadta már a NAÜ-nek azon urándúsítócentrifuga-alkatrészek eredeti műszaki rajzait, amelyeken atomfegyver gyártására alkalmas, nagymértékben dúsított urán nyomait találták a NAÜ ellenőrei. "Így (a rajzok birtokában) már elég támpontjuk van ahhoz, hogy levonhassák következtetéseiket" - mondta. Teherán állítása szerint a szóban forgó alkatrészek nem Iránban, hanem még Teherán általi megvásárlásuk előtt, külföldön szennyeződtek nagymértékben dúsított uránnal. Számos országban kétkedve fogadták ezt az állítást, különösen az Egyesült Államokban. Washington hosszabb ideje hangoztatja azt a gyanúját, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik, és e célból dúsít uránt. Teherán tagadja a vádat. Állítása szerint az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgál. Több nyugati ország nyomására az iráni vezetőség megígérte nemrégiben, hogy felfüggeszti az ország urándúsító létesítményeinek működését, és elfogadja, hogy a NAÜ ellenőrei előzetes bejelentés nélkül, bármikor szemlét tarthassanak Irán bármelyik atomlétesítményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek