Középkori sírokat találtak Szombathely belvárosában
Középkori sírokat találtak Szombathely belvárosában egy építkezésen, a X-XI. századból származó leletek mentését már megkezdték a Savaria Múzeum régészei - tájékoztatott az ásatás vezetője.
Dátum: 2003-11-05 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:51.419873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kisfaludy utcában lévő építési területen eddig 26 kora középkori sírt tártak fel - mondta Pap Ildikó Katalin, hozzátéve, a férfi és női csontvázak mellett bronz ékszereket, gyűrűket, hajkarikákat, övcsatokat és pénzérméket találtak. Ez utóbbiakról még nem derült ki, melyik uralkodó idején készültek, pontos beazonosításukat később végzik el a szakemberek.A pénzérméket vastag oxidréteg fedi, ezt a restaurátor-műhelyben aprólékos munkával, az anyagot azonnal konzerválva végzik - fűzte hozzá a régész. Szombathely és környéke elsősorban római kori emlékeiről ismert, viszonylag kevesebb a középkori lelet. A most feltárt kora középkori temető bőséges leletanyaga arra utal, hogy erre a helyre gazdag emberek temetkeztek. Az ásatások várhatóan november közepéig folytatódnak, a kincsek a szombathelyi Savaria Múzeumba kerülnek, ahol a tervek szerint a nagyközönség is megtekintheti majd azokat.
MTI - fidesz.hu