Makacs dolgok
A Fidesz egészségügyi kabinetje közleményben hívja fel a figyelmet azokra a tényekre, amelyeket a szocialisták képviselője egy nyilatkozatában "véletlenül" figyelmen kívül hagyott.
Dátum: 2003-11-05 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:52.064442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egészségügyi kabinetje értetlenül áll Kárpáti Zsuzsanna tegnapi nyilatkozata előtt. A szocialista képviselő asszony szerint a Fidesz "horrorképet" festett a költségvetési vitában a magyar egészségügyről. Ha a kormány által beterjesztett költségvetési törvényjavaslat tanulmányozása során a képviselő asszony figyelmét elkerülték volna a jövő évre várható súlyos problémák a magyar egészségügy területén, ezúton hívnánk fel figyelmét az alábbi fontos tényekre:
1. Öt év óta először reálértéken csökken az egészségügyre fordított összeg. A 2004-es költségvetés nullaszázalékos béremeléssel számol, idén sem emelték a béreket, még az infláció mértékével sem, emelik viszont párhuzamosan a járulék- és adóterheket.
2. 2004-ben az inflációt, a gyógyszerár-emelést, a gyógyszeráfát kalkulálva növekedni fog a kórházak eladósodása. A költségvetésben a kórházak konszolidációs feladatainak ellátására csupán 1,17 milliárd forint szerepel előirányzatként. Ez az összeg néhány százaléka annak, melyre valójában szükség lenne.
3. Az európai uniós csatlakozásra való hivatkozással bevezetendő 5 százalékos gyógyszer-áfa fedezete nem szerepel a költségvetésben, melyet a minisztérium korábban megígért. Kökény Mihály szerint a lakossági gyógyszerár-emelés mértéke 2004-ben csak minimális lehet, a drágulás nem haladhatja meg a 8 százalékot. Ha igaz is lenne a kijelentés, ez a szocialisták által minimálisnak nevezett gyógyszerár-emelés is jóval nagyobb, mint a várható éves infláció. Ez a "minimális emelés" is kétszer akkora, mint az Orbán-kormány idején, hiszen akkor megállapodásban rögzítették: a gyógyszerek áremelkedése nem haladhatja meg az infláció kétharmadát. Ha a polgári kormány által kötött megállapodást nem rúgták volna fel a szocialisták, most csupán fele olyan mértékű lenne a gyógyszerek drágulása, mint amit jövőre zúdít a Medgyessy-kormány a betegekre.
4. A Medgyessy Péter által vállalt ingyen gyógyszerre és a nővéreknek ígért hűségpénzre nincs egy fillér sem a 2004-es költségvetésben.
5. A költségvetés kiemelten a parlagfű-kiszorításra és -mentesítésre nem ad, hanem az amúgy is szűkös keretekkel bíró a népegészségügyi programba építenék be a parlagfű-mentesítést is, azaz valójában nem kívánnak pénzt fordítani erre a fontos célra.
6. A munkaviszony megszűnése után járó táppénz időtartamát, a visszaélések magas számára való hivatkozással lecsökkentették fél évről 30 napra, mellyel így a valóban beteg embereket büntetik. Utoljára a táppénzt pedig Bokros Lajos kurtította meg. A megszorító intézkedések ismeretében sajnálatos, ha a szocialisták az egészségügy szomorú, de valóságos helyzetéről mindenáron el akarják terelni a figyelmet. Megkérjük Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonyt, hogy a betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak tett szocialista ígéreteket ő is kérje számon saját pártján és a Medgyessy-kormányon.
Egészségügyi kabinet
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fidesz.hu