A szerbek megszakítják az együttműködést az ENSZ-szel
Az észak-koszovói városokban élő szerb entitás elöljárói szerdán úgy döntöttek, hogy csütörtöktől megszakítják az együttműködést az ENSZ-igazgatással (UNMIK) és az ENSZ-rendőrséggel.
Dátum: 2002-04-11 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:47.216476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vladimir Rakic, az észak-koszovói szerb nemzeti tanács vezetőségi tagja a Tanjuggal közölte: Zubin Potok, Kosovska Mitrovica, Zvecan és Leposavic városok önkormányzati vezetői szerdai találkozójukon egyhangúlag döntést hoztak arról, hogy csütörtöktől mindennemű együttműködést megszakítanak az UNMIK-kal és az ENSZ-rendőrséggel. E két szervezet tagjainak nem engedélyezik a jelenlétet az említett négy városban és a közigazgatásilag hozzájuk tartozó településeken. Zubin Potok és Leposavic önkormányzata a koszovói rendőrséget is távozásra szólítja fel. Az UNMIK-nál és az ENSZ-rendőrségnél dolgozó szerbeket már utasították arra, hogy hagyják abba a munkát.
Rakic nem közölte a döntés okát, de a fellépés nyilvánvalóan kapcsolatba hozható a hétfői mitrovicai zavargásokkal, illetve Slavoljub Jovic helyi szerb vezető letartóztatásával.
Van Jensen, az ENSZ mitrovicai vizsgálóbírója szerda este közölte, hogy egyhónapos előzetes letartóztatásba helyezte Jovicot, akit azzal vádolnak, hogy "olyan csoportnak volt a tagja, amely 2000 júniusában erőszakcselekményeket hajtott végre a városban".