A fuvarozók versenyképességük javítását szeretnék
A magyarországi fuvarozók azt szeretnék, ha a kormány javítaná versenyképességüket - mondta a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének főtitkára a parlament illetékes albizottságágának budapesti ülésén szerdán.
Dátum: 2003-11-05 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:52.985487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fuvarozók régóta szorgalmazzák, hogy a kormány javítsa versenyképességüket, és piacvédelmi intézkedésekkel "védje meg" őket a külföldi vállalkozásoktól, amire most, fél évvel az EU-csatlakozás előtt még lenne lehetőség - mondta Dittel Gábor.
Hozzátette: felkérik a közúti felügyeletet és a rendőrséget a külföldi honosságú kamionok szigorúbb ellenőrzésére, és arra, hogy ha egy teherautó nem felel meg a műszaki feltételeknek, akkor azt és okmányait a javítás időtartamára visszatartsák.
Dittel Gábor szerint ezt a szigorú szankciót több nyugat-európai országban is alkalmazzák.
MTI - fidesz.hu