Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista bekiabálások akadályozták a K&H-bizottság munkáját

A bankbotrány vizsgálatára létrejött bizottság mai munkáját a szocialista delegáltak lényegében elszabotálták. Először végnélkülinek látszó ügyrendi vitát kezdeményeztek, majd pedig kiabálásokkal tették lehetetlenné, hogy a testület fideszes elnöke a meghívottaknak kérdéseket tehessen fel. Wiener György szocialista képviselő az elnök által elrendelt szünetben a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatóját arra kapacitálta, hogy Demeter Ervin kérdéseire ne feleljen.

Dátum: 2003-11-05 20:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:54.738747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az ülésen a kormánypárti politikusok - főként Wiener György és Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselők - állandó bekiabálásokkal akadályozták meg, hogy a bizottság fideszes elnöke, Demeter Ervin kérdéseket tehessen fel a meghívottaknak.

A hangzavar miatt elrendelt szünetben a szocialista képviselő a stafétabotot frakciótársának, Tóth Károlynak adta át, jelezve, hogy a bekiabálások miatt már éppen elég nevetségessé vált. Mindez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatóját burkolt formában arra szólítsa fel, hogy ne válaszoljon a bizottság vezetője által feltett kérdésekre.

Az ülésen korábban Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója egyébként kijelentette, csak akkor válaszol a kérdésekre, ha egyértelművé válik, hogy a házszabálynak megfelelően jár el a bizottság. Megfogalmazása szerint az az eljárás, amit a bizottság egésze folytat, fölöttébb méltatlan mindazokkal szemben, akik a bizottság előtt megjelentek. Demeter Ervin ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy Bodnárnak nincs joga ezt mérlegelni.

Bodnárhoz hasonlóan nyilatkozott az ÁAK vezérigazgatója, Tímár József, a felügyelő bizottság elnöke, Dobrocsi Nándor és az igazgatóság további - a bizottság előtt megjelent - három tagja is.

Demeter Ervin az ülésen beszámolt arról, hogy a bizottsági ülésre meghívót küldött László Csaba pénzügyminiszternek, Gál J. Zoltán kormányszóvivőnek és Csuka Lászlónak, a K and H Equities volt vezérigazgatójának, de ők nem jelentek meg a testület előtt.

Tájékoztatása szerint László Csaba a mai ülésen ugyan nem tudott megjelenni, de bármikor készséggel áll rendelkezésükre, a kormányszóvivő viszont elutasította a megkeresést.

Tóth Károly javaslatára a testület döntött arról, hogy nem folytatják a múlt héten elfogadott napirend tárgyalását.

A bizottság elnöke és alelnöke a testület ülése után úgy nyilatkozott, a hét folyamán egyeztetnek majd a bizottság napirendjéről, vizsgálati ügyrendjéről és módszereiről.

A testület következő ülését jövő szerdán tartja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek