Irán állt a Buenos Aires-i merénylet mögött
Iráni utasításra követtek el az AMIA argentin-izraeli betegsegélyező egyesület ellen 1994-ben Buenos Airesben véres merényletet - állította egy volt iráni titkosügynök bírósági tanúvallomásában.
Dátum: 2003-11-06 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:56.547442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abdolghaszem Meszbahi a berlini argentin nagykövetségről videokapcsolat révén tett tanúvallomást szerdán egy argentin bíróságnak az AMIA argentínai zsidó segélyező szervezet székháza ellen végrehajtott robbantás ügyében.
Meszbahi elmondása szerint a merényletről egy olyan különbizottság döntött, amelynek élén Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője állt - jelentette a Reuters hírügynökség.
Irán tagadja, hogy bármi köze lenne a robbantáshoz, és azt hangoztatja, hogy az ügy hátterében politikai indítékok húzódnak meg. Az iszlám köztársaság idén augusztusban beszüntette gazdasági és kulturális kapcsolatait Argentínával, miután Londonban őrizetbe vették Irán volt Buenos Aires-i nagykövetét. Argentína azzal vádolja Hadi Szoleimanpurt, hogy köze volt a terrormerénylethez.
Meszbahi vallomásában ezt megerősítette, mondván, hogy Szoleimanpur tevékenyen kivette részét a merénylet minden részének támogatásából.
Az 1994-es merényletben 85-en meghaltak, és több mint 300-an megsebesültek. Az argentin hatóságok összesen 12 iráni állampolgárt köröznek a merénylet felderítésére indított eljárás keretében.
MTI - fidesz.hu