Pénzügyi attak a Terror Háza ellen
Döbbenten értesültünk arról, hogy ismét veszély fenyegeti a Terror Háza Múzeum működését - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Schmidt Mária. Az intézmény főigazgatója tudomást szerzett arról, hogy a jövő évi költségvetés tervezetéhez benyújtott három kormánypárti módosító indítvány 290 millió forintot vonna el a múzeum tervezett 313,5 milliós támogatásából.
Dátum: 2003-11-06 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:03:57.451729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmidt szerint a kormányzati oldal "következetesen megfojtja" az előző kormány alatt alakult tudományos-kulturális műhelyek tevékenységét anyagi támogatásuk teljes megvonásával. Példaként említette, hogy a XX. és a XXI. Század Intézetnek "az idei évhez hasonlóan jövőre sem jut egyetlen fillér sem", míg a kormánypártokhoz közel álló intézetek - így például a Földes György vezette Politikatörténeti Intézetet fenntartó alapítvány - ismét busás támogatást, 256 millió forintot kapnak.
A főigazgató kiemelte: a Magyar Szocialista Párt alelnöke, Hiller István kulturális miniszter tavasszal még a Terror Háza létjogosultságáról és fontosságáról beszélt, ám most egyes kormánypárti képviselőtársai mindezt megkérdőjelezik.
Magyar Nemzet